Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Ez az oklevél, amely a Ságiakon kívül a Simonházi-családra is fényt derít, nem tartalmazza az összes Sági-ágra vonatkozó tudá­sunkat. 1357-ben tulajdonképpen csak Sági Gergely fiainak, Dániel­nek és a papi pályán működő — valószínűleg írástudó ember létére a hamis oklevelet is gyártó — Miklósnak, valamint Dániel fia János­nak a sorsáról szerzünk tudomást. Ezt megelőzően, 1355-ből van egy adatunk, amely szerint Sági Mihály fia Miklós Sopron vármegye szolgabírája volt. 1 Ennek a Sági Miklósnak a fia volt az a Sági Balázs, aki 1383-ban Sági Terestyén fia István és Szopori Péter fia István társaságában Damonyai Mihály megöletéseért fiainak negyven márka vérdíjat fizetett. 2 Sági Terestyénnek ezen az Istvánon — aki 1368-ban Csep­regen tanúskodott 3 — kívül még két fia, Miklós és András volt. Andrásról nevén kívül 4 semmit sem tudunk. Miklóst Forgó Miklós­nak is nevezték. 1361-ben királyi embernek jelölték, 5 1368-ban Csepregen tanúskodott 6 és 1396-ban Sopron vármegye szolga­bírájaként említik. 7 Sági Kozma fiai közül Andrást 1358-ban említik először. 8 1378-ban pedig testvérével, Gergellyel együtt királyi embernek jelöli az egyik oklevél. Ugyanekkor a Pecsesütőságon birtokos Sági Demeter fia Tamást is ilyenként említik. 9 Ez a Sági Demeter fia Tamás, Mihály nevű testvérével, valamint Sági Sebestyén fia Péterrel, Sági Tamás fia Jánossal és Sági Dámján fia Jánossal, egyetemben 1368-ban résztvett a csepregi nagy tanúskodásban. 10 Rajtuk kívül még egy XIV. századi Ságiról, Sági Domonkosról van tudomásunk, aki 1368-ban választott bíró volt. 11 A már XIV. században igen szétágazó Ságiak, akik valószínű­leg az 1274-ben nemességet nyert Sági Vendég fiaitól, esetleg az ugyanott lakó egyéb várjobbágyoktól származtak, a XV. században is virágzó családok ősei voltak. 'Nagy, I. 256. 1. 7 Nagy, I. 524. 1. 'Nagy, I. 463- 464. lk. 6 Nagy, I. 294. 1. 3 Nagy, I. 374. 1. 9 Nagy, I. 447. 1. 4 Nagy, II. 333. 1. 10 Nagy, I. 374. 1. 6 Nagy, I. 334. 1. 11 Nagy, I. 380-381. lk. 6 Nagy, I. 374. 1. 48* 755

Next

/
Thumbnails
Contents