Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

A rábaközi Pasztori-csa\kd egyik tagjának, Pásztori Andrásnak a neve már IV. László király egyik adománylevelében is előfordul. Ebben az évi dátum nélkül október 18-án kiállított oklevélben ugyanis hívét, Pásztori Andrást azzal bízta meg, hogy egy közelebb­ről meg nem határozott rábaközi birtokba, amely a magtalanul elhalt János fia Pálé volt, Vörös István várnagyot iktassa be. 1 Ennek a Pásztori Andrásnak családi körülményeiről nem sokat tudunk. Valószínű, hogy egy családba tartozott azzal a Pásztori Orbánnal, akinek Miklós nevű fia, Herényi Márk fia Pállal együtt Barbaházi István fia Pált birtoka ügyében tilalmazták. 1338 június 14-én Sándor és András rábaközi szolgabírák előtt Pásztori Miklós és Herényi Pál a fenti birtokkal kapcsolatos, egymás irányában bejelentett tiltakozásaiktól elállottak. 2 Ez a Pásztori Orbán fia Miklós volt az, aki 1340 március 6-án a csornai prépost és kon­vent bizonyságlevelével óva intette Pásztori Német Lőrincet és Pásztori Syke fia István fia Miklóst, hogy az őt meglopó Csukát befogadják és neki Pásztoriban földet adjanak. 3 Ugyancsak 1340­ben Pásztori Péter fia Lórántról is említés történik, aki királyi ember volt. 4 A XIV. század harmincas-negyvenes éveiben tehát négy Pásztori nevet viselő családfőről — Orbán fia Miklós, Német Lőrinc, Péter fia Lóránt és Syke fia István — van tudomásunk, A XIV. század további folyamán csak Syke fia István fiainak, Miklósnak és Jakabnak, illetve ezek leszármazottjainak szerepléséről vannak adataink. Miklós fia Péter és István fia Jakab pásztori nemesek úgylát­szik a rábaközi megyei közigazgatással jutottak valamiképpen össze­ütközésbe, aminek eredményeképpen a rábaközi szolgabírák mind­kettőjüket megbírságolták. A két Pásztori azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem fölfolyamodással éltek. Ennek eredmé­nyeképpen Lóránt mester, az országbíró bírságszedője 1351 augusz­tus 16-án kiállított irata tanúsága szerint mindkettőjüket felmen­tette az András és Ompud rábaközi szolgabíráknak fizetendő bírság terhe alól. 5 Érdekes perük volt 1353—54-ben Pásztori Miklós fia Péternek 1 Nagy, I. 53. I. 2 Nagy, I. 142. 1. 3 Nagy, I. 154. I. l Nagy, I. 158. 1. 5 Nagy, I- 229-230. lk.

Next

/
Thumbnails
Contents