Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Jakab, valamint Simonházi Tamás fiai, Simon és Fülöp simonházai nemesek őt gyermeksége idején az őt örökség jogán illető sági birtokából kizárták. Ennek a kizárásnak az okát tudakolta most meg 1357-ben a simonházai nemesektől. Ezek kijelentették, hogy Sági Dániel fiának, Jánosnak semmiféle birtokát nem foglalták le, hanem több birtok van Sáág néven s ha valami birtokot jogosan vissza akar venni, törvényes módon megteheti. Az országbíró a Simonháziak kijelentésére a győri káptalant bízta meg, hogy — ha ennek ellene nem mondanak — iktassa be Dániel fia Jánost sági birtokába. Azonkívül, ha lehet, mérje fel a birtokot királyi mérték (regali mensura) szerint, vagy legalábbis becsülje fel. A győri káptalan eleget is tett az országbíró felszólításának és hites embere a homo regiusszal, először azt a birtokot járta be, amely Sági Jánosnak tényleg birtokában is volt. Ezután pedig a vitás birtokot — amely Berény és Hetye között húzódott — nézték meg. Ezt a káptalani kiküldött két ekére valónak becsülte. A Simonháziak azonban ellentmondottak annak, hogy ezt a birtokot is a Sági Jánosénak nyilvánítsa a bizottság. A simonházai nemesek azután igazolták is a kérdéses birtokhoz való jogukat. Előadtak egy oklevelet, amely szerint Sági János atyja, Sági Dániel és ennek testvére Sági Miklós, domonkosrendi szerzetes atyjukat és részben már őket is 1327-ben Sándor alispán elé idézték, ahol egy, még Béla királytól származó adománylevelet mutattak elő, amely szerint a sági birtok a király adománya folytán az övék. Sándor alispán azonban bírótársaival mingyárt észrevette, hogy a felmutatott oklevél hamis és ezért az oklevélben érintett birtokot a simonházai nemeseknek ítélte. Sándor comes Sági Miklóst tekintettel papi mivoltára nem tartóztatta le, de Sági Dánielt fejvesztésre ítélte az oklevélhamisítás miatt. Azonkívül úgy Sági Miklós, mint pedig Sági Dániel birtokát lefoglalta és részben a bíróságnak, részben a simonházai nemeseknek ítélte. Ezekután Szécsi Miklós a vitás felsősági birtokot a simonházai nemeseknek ítélte, Sági Jánosnak és utódainak pedig megtiltotta, hogy az említett birtokkal kapcsolatban valaha is pereskedjenek. 1 1 Nagy, I. 267- 274. lk.