Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Pordfia Arkalf, Ágnes pedig Visi István felesége volt. Ivánka 1312ben a Csák Máté elleni harcokban elesett és ennek következtében atyja Kozma comes, a királytól 1313 június 20-án szabad kezet nyert birtokaira nézve. Az 1312-ben hősi halált halt Ivánkának János nevű fia részére 1313 március 29-én az 1308. évihez hasonló tartalmú ajándéklevelet állíttatott ki. Ekkor Kozma leányai közül Erzsébet már özvegy, Klára pedig egy bizonyos Ivánka fia Imre felesége volt. 1 A családi birtokoknak ilyen, leányokra való átörököltetése azonban nem talált teljes megelégedésre a rokonság körében. Ezzel magyarázható, hogy az Adony fia Ivánka fiai, vagyis az Adonyicsalád tagjai, Miklós, Tamás, István, Lökös és Jakab úgy a maguk, mint apjuk nevében azzal fordultak a királyhoz, hogy ősi nemzetségi birtokaikon Kozma fia Kozmának Ivánka nevű fiától származó János nevű fiával, a Pelbárthidi-család ősével, őket igazságosan osztoztassa meg. Károly Róbert király Visegrádon 1327 március 16-án kiállított levelében a váradi premontrei konventet bízta meg, hogy a birtokfelosztást elvégezze. Az ősi nemzetségi birtokok között Dorog és Pordány (Vulkapordány) sopronvármegyei birtokok is szerepeltek. 2 A váradi konvent kétségtelenül csak a tiszántúli birtokokat osztotta fel és a sopronmegyeiek felosztásáról csak általánosságban határozhatott. Ezért a győri káptalan 1327 június 30-án kiállított oklevelének tanúsága szerint, maguk a családtagok egyeztek meg részleteikben is ezekre a birtokokra nézve. Pelbárthidai (Bihar vármegye) János egyrészről és Márton fia Márton az Adonyiak képviseletében másrészről, Péter váradi premontrei prépost igazolólevelével ellátva megjelentek a győri káptalan előtt és ott kijelentették, hogy úgy Dorogon, mint Kőhídpordányon lévő birtokaikon úgy osztoztak meg, hogy mindegyik félnek a kérdéses birtokok fele jutott. Dorogon tizenöt, Kőhídpordányon pedig tizennégy jobbágytelek jutott mindegyik családnak az összes hozzávalókkal egyetemben. 3 1 Anjoukon okmt. I. 312. — Daróczy : Turul. 1909. 33. — Dobrovich Ferenc Ágoston: Részletek Sopron vm. I. Károly alatti történetéből. 112— 113. lk. 2 Nagy, I. 117-118. lk. 3 Nagy, I. 118-119. lk.