Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Az 1351 december 11-én kelt dekrétumában Lajos király megerősítette az 1222. évi II. Endre- féle aranypecsétes oklevelet és csak azt a szakaszát változtatta meg, amely szerint az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban álljon az egyházak és mások részére adakozni, hagyományozni, birtokaikat eladni, vagy elidegeníteni. Ezt a szakaszt, nem kismértékben a király környezetében szereplő és birtokszerzési vágytól túlfűtött országnagyok tanácsára, akként változtatta meg a király, hogy ezeknek a magtalanul elhalóknak éppenséggel ne legyen joguk így cselekedni, hanem birtokaik minden ellentmondás nélkül szálljanak legközelebbi atyafiaikra. Ezzel az öröklési jogra vonatkozó módosítással megerősített Aranybulla rendelkezéseit Nagy Lajos király még huszonöt új törvénycikkel egészítette ki. Ezek közül négy Károly Róbert királynak a háromgarasos vagy tizennyolcdenáros portális adóra és a földesúri bányaszabadságra vonatkozó országos rendelkezéseit újította meg, végleg eltörölve az Aranybullában még valódi és élő teherként jelentkező kényszerpénzváltási kötelezettséget (lucrum camerae) és nyestbőradót is és kifejezetten megállapította a földesúri familiárisok (servientes), falusi bírák (villici) és szolgák (servi) mentességét a kapuadó fizetése alól. A nemesi vámmentességgel három törvénycikk foglalkozott oly értelemben, hogy a nemesek a törvényes révek és vámhelyek elkerülésével közlekedhessenek és ugyanekkor az önkényesen felállított hamis vámokat és a lakodalmas menetekre kivetett, szokásszerint felemelt vámtételeket végleg eltörölte. A többi cikkelyekben a nemesek személyes szabadságának és birtokának hatályosabb védelmét célzó intézkedések voltak. Eltiltotta a király az egyházzal perben álló nemesek megfenyítésétől és kiátkozásától a főpapokat, továbbá a nemesek rovására szokásba vett háromszori tanuvallatás alapján szokásos birtokfoglalásoktól és minden más hatalmaskodó úrral együtt, mások jobbágyainak erőszakos elvitelétől. A birtokperek végleges elintézésének határidejét három törvénykezési határnapban állapította meg. A tanuvallatás elrendelését a király, a nádor és az országbíró kizárólagos hatáskörébe, lebonyolítását pedig a vármegyei nemesség közgyűlése elé utalta.