Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Margita) vették ostromzár alá. A majádiakról az a hír járta, hogy ők voltak azok, akik Kőszegi Iván beleegyezésével igen sokat raboltak és pusztítottak osztrák földön. A körülzáró német csapatok minden ostromszerszámukat a kis vár ellen irányították. A vár tornyait annyira megrongálták a hajítógépek, hogy falaik és tetőik beomlottak és szinte keresztül lehetett rajtuk látni. A vár őrsége a nagyobbszámú és jól felszerelt csapatoknak nem tudott ellentálíni és ezért, hasonló feltételek mellett, mint a nagymartoniak, ők is megadták magukat, ők is mindenüket elvihettek, csak az élelmet és a bort kellett otthagyniuk. Majád elfoglalása után Sopron városa felé vonult Albert herceg serege. Sopron nem sok gondot okozott a németeknek, mert minden ellenállás nélkül megadta magát. Sokkal keményebb diót jelentett azonban a németek számára Nyék el foglalása. Nyék az egykori Locsmánd megye birtokosainak egyik középpontja volt. Várát Aba Lőrinc és utódai tovább erősítették, úgyhogy komoly ellenállási támpontot nyújtott a vidék odamenekülő lakossága számára. Az ostromlott várban tartózkodó lakosság a körülzárás utolsó napjaiban a vár hatalmas öregtornyába menekült. Ezt a tornyot vastag, kemény zsindelyű tető fedte, de ez a tetőzet nem tudott ellenállni a német gyujtószerszámok tüzének és csakhamar lángralobbant. A tüzetfogott tetőzetet a toronyba szorult magyarok le akarták dobálni, de az ostromlógépekből sűrűn hulló kövek és repkedő nyilak ebben megakadályozták őket. A tűz kezdett egyre lejebb terjedni a torony faszerkezetén, amire a bennszorultak között nagy kétségbeesés és jajgatás támadt és elkezdtek könyörögni a németeknek, hogy ne engedjék, hogy a gyermekek és a nők a lángok martalékaivá legyenek. Albert herceg lelkét azonban kegyetlen indulat ragadta magával. Az egykorú krónikás szerint azt válaszolta, hogy «most lássák meg a magyarok, hogyan tetszik nekünk, amikor Ausztriából nőket és gyermekeket, mintha rablók volnának, kötélen hurcolnak el magukkal és egyúttal elrendelte, hogy a német harcosok ássák körül a tornyot, hogy az összeroskadva temessen maga alá minden bentlévőt. Később azonban mégis győzött szívén a jobb belátás és megengedte, hogy a toronyba szorult, mintegy nyolcvankilencven asszony és gyermek egy pappal együtt szabadon elmehessen. A férfiaknak azonban minden feltétel nélkül meg kellett magukat adni. Ezeket a foglyokat azután a herceg szétosztotta az osztrák