Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

tására készült és nem akarta terveit egy fegyveres magyar bonyodalommal kockázatossá tenni, két évre, 1270 november 11-től kezdve, fegyverszünetet kötöttek.

1 Amíg Ottokár Karinthiában hódított és István Pannonhalmán igaz keresztény királyhoz illő módon ájtatoskodott, 1270 novemberében egyszercsak híre jött, hogy a hűtlen magyarok nem nyugodhatnak, hanem a birtokaikkal szomszédos nyugati határvidéket kegyetlenül pusztítani kezdték. Kőszegi Henrik bánnak és társainak a nyugati határ mentében le a Dráváig, Zagoráig több váruk volt. Központjukat a Vas megye és Sopron megye nyugati összeszögelésénél egy csoportban fekvő Kőszeg, Szent-Vid, Szalonak, Borostyánkő (vagyis németül Bernstein vagy ebből magyarosítva Perestyén) és Kertes képezték. Sopron északi részein Jamirfia Márk kezén ott találjuk Ravót vagy Rót. Ezek és vasi, zalai párthíveik, különösen a Buzád-Hahót-nemzetségből származó Arnoldfia Miklós a környéket pusztítva, gyilkoltak és sanyargattak és Pölöske várába német csapatokat hívtak. V. István — Ottokárt sejtve a Kőszegiek és társaik támadása mögött — kardhoz nyúlt, Arnoldfia Miklós jószágait elfoglalták és Gergely vasmegyei ispán vezérlete alatt a környék nagybirtokosai és nemesei Stájerországba törtek és Fürstenfeldet elfoglalták. Maga István pedig magyar és kun haddal — amint az egykorúak valószínűleg nagyítva írták: 50.000 emberrel — december havában Ausztriába tört és Bécstől keletre a Duna és a Semmering között mindent elpusztított. Az egykorúak szerint 20.000 embert öltek meg vagy hurcoltak rabságba a magyarok. A magyar hadak járása borzasztó csapás volt az osztrák tartományra, sokkal nagyobb, mint még csak 25—30 évvel azelőtt. A tatárjárás óta a magyar hadviselés nagyon átalakult, a támadás meglepőbbé, a pusztítás kegyetlenebbé lett. A seregben sok volt a kun lovas, akik a tatárok és a régi pogány magyarok harcmodorában küzdöttek. Maga a magyar sereg is alkalmazkodott az új szokáshoz, hiszen a saját kárán tanulta meg annak előnyeit. Ottokár karinthiai diadalmas hadjáratából visszatértében, szerencséjére még jó korán értesült a dologról, mert ha a Semmering bouler i. m. II. 281-283. lk. - Hóman i. m. II. 171-173. lk.