Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

tény papok, többnyire a vértanúság mennyei koronájára vágyó szerzetesek, eljutottak a magyarság nyugati szállásaira és ott hirdetve Isten igéjét a szabad magyaroknak és azok, saját — német, vagy szláv — népükből való rabszolgáinak. A térítők azonban sértetlenül tértek vissza hazájukba és ott elbeszélték mindazt, amit a magyaroknál tapasztaltak. Valószínűleg ilyen egyházi emberek voltak az elsők, akik kiismerve a nyugati gyepük magyarságának gyér számát, buzdítólag hatottak az egyházi és világi nagybirtokosok és az új területeket szerezni vágyó osztrák határgrófok telepítési szándékaira. Az előrenyomuló német nagybirtok Géza fejedelem, de különösen Szent István király nyugattal folytatott békés politikájának csaknem zavartalanul derűs idejében lépte át — két évszázad múlva újból — a Bécsi-erdő sötéten zúgó, morajló rengetegét. A keleti határgrófságot Luitpold halála után legöregebb fia, I. Henrik kapta, akit, miután 1018 júniusában gyermektelenül halt meg, legfiatalabb öccse, Adalbert (1018—1055) követett. A német gyarmatosítás már Henrik őrgróf alatt túlterjedt az addigi határokon. Az első hullám a Kamp-folyó melletti, valamint a Bécsi-erdő keleti oldalán elterülő területet vette birtokába. Ez a vidék a Karolingok idejében ha nem is teljesen, de legalább részben már művelve volt és valószínű, hogy a magyarok csak elpusztították, de állandóan nem szállották meg és azért most puszták és lakatlanok voltak. Bizonyára mindenkinek szabadságában állott, ha volt elég bátorsága magát a közelben tanyázó sátoros, téli és nyári szállásait váltogató besenyő, magyar és avar harcosok váratlan támadásainak kitenni, hogy ezen a senki földjén megtelepedjék és ott földet míveljen. III. Ottó és II. Henrik császárokkal azonban Szent István igen jó viszonyban, igazi barátságban állott és így a határokon is valószínűleg nem a magyar harcosok önszántából, hanem a szigorú fejedelmi parancsból kifolyólag, — amelynek teljesítésére valószínűleg a most szervezett határispánságok (az úgynevezett marchiák) ispánjai (comités confiniorum) szigorúan vigyáztak — békeség uralkodott. így nézték el a német parasztság megtelepedését a határszélen, sőt talán még örvendeztek is ennek. 1002-ben II. Henrik egy Piligrim nevű lovagnak Unvicinesdorfban, a mai Lang-Enzersdorfban, a Bisamberg mellett, birtokot és a közeli erdőkben pedig, valószínűleg irtás céljából, egy száz