Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Ebből azután az következik, hogy egységes nyelvjárások leginkább egyes törzsek keretén belül alakulhattak ki. Ezeken belül ugyanis a törzshöz tartozó ágak és nemzetségek birtokviszonyai a gyakori és sűrű érintkezést tették lehetővé és így az egyéni nyelvek sajátságai egységes fejlődési alapot nyertek. Érthető továbbá az is, hogy az eredetileg lakatlan törzsközi választóterületek birtokbavétele a népesség szaporodtával, mind a két törzs részéről megindult és így az egymásbanyúló és olvadó nyelvjárás-szigetek és félszigetek a két törzs eredetileg határozottabban felismerhető nyelvsajátságai között — földrajzilag egy többé-kevésbbé széles határsávként rögzíthető — fokozatos átmenetet létesítettek. Sopron vármegye magyar lakosságának nyelvjárását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy itt minden XVI. század előtti hosszú é hang kivétel nélkül egy fokkal zártabb i-vé vált. Tudnunk kell ugyanis, hogy a mai köznyelvünk é hangjai általában kétféle eredetűek. Egyik részük már a XVI. század előtt is e'-nek hangzott, másik részük ellenben a XVI. század előtti korban e-nek és még régebben e-nek hangzott. Az első csoportba tartozó szavak é hangját ezért szokták XVI. század előtti e'-nek, a második csoportba tartozókét pedig XVI. századi é-nek nevezni. Ezen a vidéken tehát az égni, félni, méz, rész stb. szavakban, mivel ezekben már jóval az 1500-as évek előtt is é volt, ma i hangot ejtenek és így hangzanak : ígni, fílni, míz, rísz stb. Azokat a nyelvjárásokat, amelyekben a XVI. század előtti e-nek zártabbá válása nagyobb mértékben ment végbe, i-ző nyelvjárásoknak nevezzük. Sopron megyében mintegy száz ilyen í hangú szó és járulék található a nyelvhasználatban. Természetesen ennek a nyelvhasználatnak földrajzilag pontos határát lehetetlen megállapítani. Ha ugyanis száznak vesszük a soproni í-zések számát és ha Soprontól délkeleti irányban haladunk, akkor könnyen akadhatunk olyan községre, ahol hosszas megfigyelések után megállapíthatnánk, hogy ott nem mind a száz szóban és járulékban történt meg a XVI. század előtti e-nek i-vé való változása, hanem talán csak kilencvenben. Néhány községgel tovább ez a szám talán már csak nyolcvan esetben fordul elő. így tovább haladva délkelet felé, fokozatosan mind kevesebb és kevesebb esetben fogunk találni í-zést és végül a Dráva folyásának alsó vidékén már csak az egy néz>níz igében fordul majd az elő.