Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

lakást, a házat, a nyári barangolásokon használt, hordozható sátortól. Lakásukat bútorozzák, világítják és közelében kutat ásnak. Konyhájuk új felszerelést kap. A bőr mellett már növényi anyagokból készült vászonból csinálják ruhaneműiket és ékszereket hordanak. A mindennapi életigények emelkedésével természetesen új mesterségek és új szerszámok honosodtak meg. Fejlődött az ipari tevékenység és már feltűntek a kereskedelem nyomai. A szellemi műveltség fejlődésére mutat az elvont fogalmak gyarapodása és a vallás fogalomkörének új elemekkel való bővülése. Ez a honfoglalás előtti török jövevényszavaink segítségével alkotott művelődési kép már mindenben megegyezik az előmagyar műveltséghez képest igen magas fejlettségű kultúrával bíró, törzsszövetségbe tömörült, tiszta családi életet élő, részben állattenyésztő, részben földmívelő, lovas és harcos magyarságnak az egykorú íróknál rajzolt és a későbbi intézményekben és szokásokban felismerhető képével. A műveltségi állapotról való rajz alapján láttuk, hogy az ugor előmagyar nép nem termelő, hanem zsákmányoló életmódot folytatott, halászó és vadászó nép volt, amely népet külső hatás térített más életutakra. Erre vonatkozólag az a feltevés uralkodik, hogy az előmagyar nép, mint prémvadásznép, előbb prémszállítója volt az altáji törökség nyugati ágához tartozó bolgárságnak és csak utóbb jutott azzal szorosabb politikai kapcsolatokba. Az előmagyarokat azután a reájuk települt és a valószínűleg rajtuk uralkodó bolgártörökség szervezte meg politikailag is átütőerejű néppé és alakította ki a törzsekből álló könnyen mozgó hadi és politikai egységeket. A magyar-bolgár érintkezés kezdetét a Kr. u. I. és V. század közötti időre szokták tenni, de hatása szinte szakadatlanul egészen az Árpádkorig tartott. A törökség által megszervezett magyarság Kr. u. 460 táján költözött át az onogur-bolgárok társaságában Nyugat-Szibériából a Kaukázus-hegység északi lejtőinek vidékére. Itt újabb népi érintkezések történtek úgy, hogy a magyarság néppé formálódását főleg a nyugatszibériai uráli, művelődésbeli haladását pedig főleg a délkelet-európai kaukázusi bolgár hatásoknak kell tulajdonítanunk. A magyarság a Kaukázus vidékén századokig élt török népek szomszédságában és főleg az onogur, a szavard (szabír) és a türk neveket viselte, amely névcserék azokat a politikai kapcsolatokat árulják el, amely kapcsolatok többnyire a más és más török népekkel