Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

most már teljes gazdagságában bontakozik ki. A halászati eszközök új és tökéletesebb formái mellett új halfajok nevei is feltűnnek. A régi eb mellett most már ott találjuk a lovas vadászt kísérő különleges vadászkutyákat, a kopót és az agárt. A madarat már nemcsak nyilazzák, hanem tőrrel elevenen is rabul ejtik és a sólymot — más török népek szokása szerint — már más madarak és apróbb vadak vadászatára is tanítják és nevelik. Az állattenyésztésre vonatkozó szavak ekkor már jóformán felölelik az előmagyar-korban még ismeretlen nomád pásztorgazdálkodásnak egész fogalomkörét. A lovat, a juhot és a szarvasmarhát most már kor és nem szerint is megkülönböztetik és új háziállatokat, disznót, kecskét, tyúkot, sőt tevét is tartanak. A disznókat rendszeresen hizlalják, a birkákat nyírják és az állatoknak az emberi lakásoktól elkülönített szállásokat építenek. A legelői karambol télire ólba terelt szarvasmarhákat, lovakat, kecskéket, birkákat fejik és tejüket feldolgozzák. A szarvasmarhát és a lovat már szekérbe fogták. Az ugor kornak szegényes és kitartóbb földmíves munkát nem kívánó kölese mellett ekkor tűnnek fel a nemesebb gabonafajok. Ekkor ismerték meg azt a búzafajtát őseink, amelyet talán először Árpád idejében vetettek el a Tisza—Duna síkján, a dunántúli halmok lejtőin és amelyik hosszú századok tanúsága szerint Európa legjobb kenyerét szolgáltatta. Ugyanezt a fajta búzát a világon még ma is egyedül csak a kínai alföldön és nálunk vetik. Kínába ezt a búzafajtát — amellyel egy másik altáji (török) eredetű nép később a magyarság őseit ismertette meg — egy mongol, vagyis altáji eredetű nép tagjai — az úgynevezett miao-cék, ezek a vasfegyverekkel küzdő «feketehajuak», akik Kína őslakosságát a mai Tibetbe szorították — vitték. Kétségtelen tehát, hogy közös őshazából kerültek ezekre a távoleső tájakra. A nyelv bizonyítékai mellett ez a növény földrajzi tény is bizonyítja a magyarságnak már ősi hazájában és vándorlásai során is gyakorolt földmívelését. A búza és az árpa mellett termelnek és feldolgoznak még egyéb új és hasznos növényeket. így a kendert, a csallánt, a komlót, a borsót és a tormát. Termelnek gyümölcsöt, almát, körtét, sőt már a szőlőt is mívelik. A gazdasági kultúra fejlődésével emelkedtek a kényelmi és fényűzési igények. Már megkülönböztetik az egy helyhez kötött állandó