Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

pedig minden helységből hivatalosak. Mivel ennek folytán a messzefekvő települések 2-3 megbízottat is küldtek, a környék közelebbi-távolabbi falvaibó! pedig csapatostul jelentek meg a lakosok, és a papságnak is csupán kis része maradt odahaza, Balázsfalvát mintegy 40.000 ember lepte meg. Feltehetően sokan akadtak, akik „segítettek" a népnek, hogy az egyházi körleveleket a fentiek szerint magyarázza. Megfigyelőknek egyébként feltűnt az a fegyelem, amelyet a roppant tömeg tanúsított. E tény alapján több mint gyanítható, hogy a nép szervezése nem a megelőző három héten, hanem már korábban kezdődött el. A dákoromán eszme, amelyet a gyűlés egyik-másik szónoka fejtegetett, a tömegre korántsem hatott az újdonság erejével. E körülmény annak a bizonyítéka, hogy a nép meglehetősen fejlett nemzeti azonosságtudattal érkezett a gyűlésre. Nincs is ebben semmi meglepő: Balázsfalváról kikerült, de másutt tanult papjai is, nemzedékeken át vitték folyamatosan szét és adták híveiknek tovább a dákoromán származás hiedelmét, az Erdélyt megőrizni egyedül képes román összetartás hitét. E lelkészek oktatták régtől hittársaikat azzal - a 18. századtól kezdve más helyeken is divatossá lett ,,kérdezek-felélj" módszerrel is, amely csak igenlő vagy nemleges választ igényelt, és amelynek alkalmazásával eleve a kérdező kívánta feleletet tudták Balázsfalván is a megkérdezettek szájába adni. A szem- és fültanúk eltérést tapasztaltak a hivatalos szónoklatok és azon agitáció tartalma között, amelyet a nép körében a fiatalok egy csoportja fejtett ki. Az előbbiek a békességet hangoztatták, és egymás kölcsönös tiszteletére buzdították Erdély népeit. Az utóbbiak megnyilatkozásaiban teret kapott a magyarellenes bujtogatás, elsődlegesen a magyar földesurak és embereik ellen irányulva. Ugyanakkor nem elhanyagolható számban bukkantak fel a sokaságban magyar parasztok, akiket nem pusztán kíváncsiság, de akkor még nem is a félelem sodort a románok közé, hanem az osztályhelyzet azonossága. A beszédek vissza-visszatérő, szinte alapmotívuma volt a császár tiszteletének, a hozzá való hűségnek hangoztatása, és ez az elem a későbbi események alakításában jutott jelentős funkcióhoz.