Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

kezdett kolonizációt - mivel az első telepesek hamarosan a helyszínre érkeztek - csak nagy üggyel-bajjal sikerült Csányinak leállítania és a székelyeket szülőföldjükre visszatérítenie. Csányi fáradozása is csupán a magyar kormány erélyes fellépése miatt vezethetett eredményre. Kossuthék Bem akcióját egyenesen a népirtás egy válfajának bélyegezték, és a tábornokot keményen szólították fel arra, hogy hagyjon fel szándékával. Jancuék a kolonizáció beindításáról értesültek, Kossuthék közbelépéséről viszont nem, és Bem önkényes intézkedését ismét csak a magyar politika számlájára írták. A tárgyalt események és körülmények közepette a havasiakra egyelőre nem nagy hatást gyakorolt az amnesztia ígérete. Pedig Csányi kétszer is hetekkel hosszabbította meg annak hatályát a haza és a kormány hűségére térők számára. Egyesek leszállingóztak ugyan a hegyekből, de csoportokkal és a havasi falvakkal semmire sem mentek az országos biztosnak velük ismételten tárgyaló küldöttei. Csányi végül is türelmét vesztette, és méltatlan lépésre ragadtatta magát: az amnesztiával makacsul dacolókat nem csak javaik elkobzásával fenyegette meg, hanem súlyos testi büntetésüket is kilátásba helyezte. A vonatkozó proklamációjában tükröződő szemlélet nem pusztán a civilizált és kulturált emberfelfogással állt ellentétben; de az érintettek nagy tömege miatt a büntetés végrehajthatósága is kérdéses maradt. Csányi fenyegetődzése joggal váltotta ki a debreceni országgyűlés román nemzetiségű képviselőinek felháborodását, és késztette őket arra, hogy a parlament plénumán is keményhangú elmarasztalással illessék azt. Mégis: az országos biztos eljárása feltételezhetően egyike volt azon indítékoknak, amelyek a román képviselőket arra bírták, hogy maguk is akcióba kezdjenek. Persze, elsősorban a végleges magyar győzelem esélyét felcsillantó magyar hadisikerek sarkallták őket erre. Ez az esély előtérbe tolta azt a kérdést, hogy a magyar kormány milyen sorsot és jövőt szán a mindvégig lázadásban maradó románoknak, illetőleg milyenekké alakulnak a román nemzeti kívánalmak teljesülésének kilátásai. E román képviselők számára nem volt, nem lehetett közömbös a kérdés, ezért kollektíve elhatározták,