Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

ROMÁNOK ÉS MA GYAROK 1848-1849-BEN 1848 áprilisa első napjainak egyikén, Párizs, Bécs, Pest forradalmának lezajlása és Kolozsvár népének megmozdulása után, Alexandru Bàtrîneanu, az erdélyi román értelmiség egyik fiatalja, a következőket írta Simion Barnuínak, a balázsfalvi görög katolikus főiskoláról néhány évvel korábban eltávolított bölcseletprofesszornak: „Megbeszélésünk szerint én a Mezőséget vállalom, és úgy tudom, hogy a többiek is tartják szavukat." E rövid megjegyzés arról árulkodik, hogy az erdélyi román értelmiség bizonyos csoportjai már ekkor valamiféle fellépésre készültek, amely korlátozódhatott pusztán politikai akciókra, de túl is terjeszkedhetett azokon, a népet azonban mindenképpen bevonni szándékozott. Kétségtelen, hogy a Bàtrîneanu által nem részletezett terv csakis antifeudális tartalmú lehetett, csupán a románsággal számolt, és nem hirtelen ötletként, hanem tárgyalások eredményeképpen született. 1848 Erdélyében - a Partiumot is odaértve - a lakosság 27 %-át magyarok és székelyek, 18 %-át szászok-németek, 4 %-át örmények és más kisebb nemzetiségek, 51 %-át pedig románok alkották, az utóbbiak tehát számukat tekintve, abszolút többséggel rendelkeztek. Ugyanakkor a politikai hatalmat a magyar, a székely és a szász nemzetek, pontosabban: e nemzetek kiváltságos rétegei tartották kezükben, amelyek a románságot - mint etnikumot - nem tekintették külön nemzetnek. A hatalommegosztás és hatalomgyakorlás adott formája, valamint annak ideológiai megalapozása magától értetődően került hát éles konfrontációba az új időknek a polgári forradalmakkal egész Európán szétáradó szellemével, mindenekelőtt az egyenlőség eszméjével. A jogilag és erkölcsileg egyaránt tarthatatlan állapot megváltoztatása a románság részéről jogos igényként jelentkezett. Alátámasztására nemcsak a mindenkit egyformán megillető emberi jog elvét hozhatták fel politi-