Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

eszméjével még összeegyeztethetők s e tekintetben valóban a legszélsőbb határig elment. Megadta mindazt, amit a magyar kormány a nemzetiségekkel való tárgyalásai során felajánlott s ami a 48-as reformok alkalmával biztosított általános jogokat szerencsésen kiegészítve a nemzetiségeknek most már nemcsak társadalmi, hanem politikai szabadságát és egyenlőségét is elismerte. Széchenyi felfogásának szellemében biztosította a nemzetiségi nyelvek használatát a közigazgatásban, községi és megyegyűléseken, esküdtszéken, alsófokú bíróságok előtt, nemzetőrségben, elemi iskolákban és az egyházi életben. Lemondott a franciás nemzetállam fogalmának arról az igényéről, mely az államnyelvet az országhatárig akarta kiterjeszteni s kísérletet tett arra, hogy több nemzetiség együttélését egy vezető nép alatt hogyan lehet erőszaktól mentesen szabályozni.

17 Nem terjedt ki azonban a törvény a nemzetiségi követeléseknek arra a területére, ahol azok külön államterület kihasítását, területi önkormányzatot, nemzeti főnököt kívántak, mert ez ellentétben állott az ősi magyar alkománnyal, amelyet a 48-as reformok újítottak meg. Az első magyar nemzetiségi törvény a nemzetiségek és a magyarság részéről különféle elbírásálásban részesült. A nemzetiségek szerint a törvény nélkülözte az őszinteség erkölcsi alapját, mert a magyarok azzal a számítással hozták, hogy a játékot úgyis elvesztették s most legalább a győztes Ausztriának hagynak hátra egy kellemetlen örökséget, amire a nemzetiségek később, mint jogalapra hivatkozhatnak. Ez a magyarázat azért nem helytálló, mert az olmützi márciusi alkotmány a Szemere-féle törvényben biztosított jogok nagy részét már megígérte a nemzetiségeknek, sőt a területi önkormányzatok irányába is elkötelezte magát. A nemzetiségeknek tehát osztrák győzelem esetében jogaik követeléséhez az új osztrák alkotmány is elég támpontot nyújtott volna. A márciusi alkotmány rendelkezéseiből azonban a magyar nemzetiségi törvényre nézve sem lehet hátrányos következtetéseket levonni. Az osztrák alkotmány rendelkezései nem a nemzetiségek védelmét, hanem Magyarország szétdarabolását s rajta keresztül a szabadság ügyének megdöntését célozták, aminek bizonyos nemzetiségi igények elismerése csak eszköze volt, de egy centralista és autokratikus birodalmi rendszerben ezeket amúgy sem lehetett volna érvényesíteni. Magyar részről azt hozták fel a törvény ellen, hogy igen sokat adott a nemzetiségeknek s így előkészítette az állam felbomlását. Erre a törvénynek már ideje sem volt, mert az orosz június 18-án betört Erdélybe és három héttel a törvény megalkotása után a szabadságharc véget ért. Annyival kevésbbé vezethetett a nemzetiségi törvény az ország szétbomlásához, mert tizenkilenc évvel később, a kiegyezés után megalkotott 1868:XLTV. tc. átvette a Szemere-féle törvény rendelkezéseit s ezek a jogszabályok képezték az alapját a dualizmus korában virágzó magyar állam nemzetiségi 17 Szekfű Gyula: Állam és nemzet. Budapest, 1942, 159. 1.