Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

hogy a románok és a magyarok természetes szövetségesek, mivel elszigetelve állanak a szlávok és németek között s csak önerejükre vannak bízva.

23 Javaslatában a görög katolikus és keleti román polgárok saámára az egyenjogúság alapján egyházi önkormányzatot kíván, jegyzőkönyveik magyar és román nyelven való szerkesztése mellett foglal állást, az elemi iskolákban a román tanítási nyelvet is bevezethetnek találja a magyar tanítása mellett, a falusi jegyzőkönyvek román nyelven vitelét ajánljar s a román nyelven, latin betűkkel írt magánoklevelek érvényességének kimondását javasolja.

24 A javaslatot a főrendiházi választmány tárgyalta csak le s bár a javaslatban foglaltakat méltányolta, de mivel az országgyűlés minden jogot kiterjesztett már a népre, érdemben nem kívánt vele foglalkozni, hanem az erdélyi unio-bizottsághoz utalta át.

25 A magyar kormány és a magyar országgyűlés 1848-ban szakított az addigi partikuláris jogalkotással és teljesen egyenlő jogot biztosított az állam valamennyi polgárának, tekintet nélkül azokra a különbségekre, amelyeket polgár és polgár között a társadalom, faj, nyelv és vallás idéz elő. A 48-as reformok tehát lemondást kívántak az egyik oldalon. Nemcsak a magyar nemességnek kellett a korszellem hatása alatt évszázadokon át vérrel és Werbőczyvel védelmezett jogairól lemondani, hanem azoknak a nemzetiségeknek is, akik a nemesi jogokban osztoztak, vagy mint népcsoport, külön előjogokkal rendelkeztek. A nemzetiségi kérdés akkor még nem rajzolódott fel a maga élességében s Kossuth és hívei azt remélték, hogy a jobbágyfelszabadítással nemcsak a magyarság alsóbb néposztályait, hanem a nemzetiségeket is a szabadság jegyében fogják a hazában egyesíteni.

26 A nemzetiségek örömmel fogadták a szabadság egyetemességének kiterjesztését a rendi és partikuláris jogalkotás felé. Még a 48 tavaszán hozott határozataikból is kicsendül a magyar állam jogi egységének és a magyar nyelvnek mint nemzetiségközi diplomáciai nyelvnek fenntartása ugyanakkor, amidőn saját anyanyelvüknek a helyi viszonylatokban való érvényesítését és személyi különvalóságot követelnek,

27 sőt a horvátok nemzetfőt választanak, a tótok az etnográfiai határok megállapítását kérik, a szerbek vajdaságot követelnek. Helyesen mutat rá Horváth Jenő arra, hogy nemcsak az áprilisi törvények liberalizmusa, hanem a magyar állam népeinek évszázados történelmi együvétartozása is közrejátszott a nemzetiségek álláspontjának kialakulásában. A 48-as magyar kormányzat a reformokkal a nemzetiségi kérdést megoldottnak vélte és a nemzetiségekkel szemben a laissez faire, laissez passer elvi alapjára helyezkedett. A szabadság azonban nem bizonyult elég biztos 23 Pap Dénes i. m. II. k., 56. 1. 24 1848. évi országgyűlési irományok. 51. sz. 25 1848. évi országgyűlési irományok. 56. sz. 29 Marczali Henrik: A nemzetiség történetbölcseleti szempontból. 106. 1. 27 Horváth Jenő: A magyar kormány nemzetiségi politikája 1848—49-ben. A Háborús Felelősség. II. k., 1930, 1—2. sz. 16—18. 1.