Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga
nek a magyar iskolákra nézve érvényesek, népi német iskolákban nevelkedhessenek és pedig közép-, középfokú és elemi iskolákban, valamint szakiskolákban. Magyar részről mindenképen elő fogják mozdítani az alkalmas népi német tanítókban elegendő utánpótlás kiképzését." Ezek a rendelkezések nem. róttak új kötelezettségeket Magyarországra, mert a fentebb ismertetett jogszabályaink 1868 óta a német nemzetiségű magyar állampolgárok számára épen úgy, mint a más nemzetiségű magyar állampolgárok részére biztosították a szabad iskolaválasztást, a nemzetiségi iskolák létesítését és a tanítói utánpótlást. 62 A bécsi jegyzőkönyv német és magyar értelmezői azonban egyaránt homályosnak tartják a 4. pontot s ennélfogva a jogászok feladata rekonstruálni azt, amit a politikusok és diplomaták az egyezményben kifejezni akartak, de amire nem keresték, vagy nem találták meg a megfelelő szabatos formát. A bécsi jegyzőkönyv elsősorban nem állapította meg, hogy mit ért magyar iskolák alatt, felekezeti vagy állami iskolákat? Hugélmann szerint ez alatt nem érthetők kizárólag magyar tanulók részére nyitva álló iskolák, mert akkor ez a rendelkezés a levegőben lógna, mihelyt a magyar kormány lemondana arról, hogy magyar tanulók részére külön iskolákat létesítsen, amelyek más nemzetiséghez tartozók számára nem állanak nyitva. Mivel pedig ilyen értelmetlenséget nem lehet feltételezni, a rendelkezést úgy kell felfogni, hogy a népi német iskolák részére nem szabad messzebbmenő korlátozásokat felállítani, mint amelyek a magyar iskola jog szerint akár a magyar, akár a mindenki számára nyitva álló iskolákra vonatkozóan érvényesek. 63 Flachbarth Ernő helyesen mutat rá arra, hogy a magyar iskclajog olyan iskolát, amelyet csak magyar tanulók látogathatnak, nem ismer. Ebből azonban szerinte nem az következik, hogy a népi német iskolák csak ugyanolyan korlátozásoknak vethetők alá, mint a bármely nemzetiségű tanulók által látogatható iskolák, hanem az összehasonlítási alap a magyar tannyelvű iskolákra nézve érvényes korlátozások mértéke. A bécsi jegyzőkönyv ugyanis a népi német iskolákat a magyar iskolákkal állítja szembe, amelyeken itt csak magyar tannyelvű iskolák érthetők. A népi német tanulóknak tehát a népi német iskolákban való nevelkedést ugyanolyan feltételek mellett kell lehetővé tenni, mint bármely nemzetiségű tanulóknak a magyar tannyelvű iskolákban való nevelkedést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a népi német tanulóknak állami iskolákban kellene nevelkedniük, mert a jegyzőkönyv Magyarországot csak a népi német gyermekek népi német iskolában való nevelkedésének lehetővé tételére kötelezi, de nem jelöli meg azt az utat, amelyen ez a cél elérhető. 64 További nyílt kérdés a népi német iskola fogalma. Hugélmann szerint a legszűkebb magyarázat mellett is ez alatt olyan iskolát 62 Ugyanígy Kosa Kálmán i. m. 225. 1. és Oszvald György i. m. 304. 1. 63 Hugélmann, K. G.: Die Vereinbarungen über die deutsehen Volksgruppen in Ungarn und Rumánien' in geschichtlicher Beleuchtung. 272. 1. 64 Flachbarth Ernő: A bécsi német-magyar jegyzőkönyv. 144. 1.