Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

tendő bármely állásra jövőre csak azt lehet kinevezni, aki annak a kisebbségnek a nyelvében, amelyhez az illető működési területén — illetőleg az 1924:11. tc. 1. §-a utolsó bekezdésében megállapított területen — a lakosságnak legalább egyötöde tartozik, annyira jártas, amennyire az a hivatal ellátásához szükséges. A választás útján vagy egyébként kijelölés alapján betöltés alá eső állásokra csak olyan személyeket lehet kijelölni, akik a fentemlített követelményeknek megfelelnek. Az a személy, akit az első két bekezdésben emlííett kellék hiányában neveztek vagy jelöltek ki, olyan tekintet alá esik, mint akinél az illető állásra megkívánt törvényes képesítési kellékek valamelyike hiányzik. 2. §. E rendelet végrehajtására netán szükséges részletes szabályokat az illető miniszter a miniszterelnökkel egyetértve rendelettel állapítja meg." Az 1924:11. tc. alapgondolata már az 1868:XLIV. tc. 27. §-ában benne volt, majd a 4044/1919. M. E. sz. rendelet 15. §-ának 2. bekezdése és a 4800/1923.' M. E. sz. rendelet 20. §-a két évi határidőt írt elő az érdekelt köztisztviselőknek a nemzetiségi nyelvek elsajátítására. A 4800/1923. M. E. sz. rendelet 21. §-a a köztisztviselőkre nézve a rendeletben megszabott nyelvhasználati szabályok megszegését fegyelmi vétségnek is minősítette, de a fennálló törvények következtében a kormány a kisebbségi nyelvek nemtudása miatt bírákat, vagy állami és önkormányzati tisztviselőket nem helyezhetett át, sem nem nyugdíjazhatott. Ezt a felhatalmazást adta meg a kormánynak az 1924:11. tc. A törvény 1. §-ának 2. bekezdése együttesen mondja ki azt az elvet, mely a 4800/1923. M. E. sz. rendeletnek a bíróságok, valamint az állami és önkormányzati hatóságok nyelvhasználatára vonatkozó rendelkezéseiből következik. Az abban érintett állásokra csak olyan személyek nevezhetők ki, akik a hivatal területén élő lakosság legalább egyötödét képező nemzetiség nyelvében járatosak. Ezt a rendelkezést fejti ki részletesebben a 7500/1924. M. E. sz. rendelet, hangsúlyozva, hogy a választás útján vagy kijelölés alapján betöltés alá eső állásokra is csak olyan személyeket lehet kijelölni, akik az említett követelménynek meg tudnak felelni. E rendelkezések szankciója az, hogy akit ennek ellenére neveztek, vagy jelöltek ki, olyan tekintet alá esik, mint akinél az illető állásra a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883:1. tc. által megkívánt egyik törvényes képesítési kellék hiányzik. Az 1924:11. tc. 3. és 4. bekezdése a már alkalmazásban levő köztisztviselőkre vonatkozik. Ezek számára a törvény két éves határidőt ír elő ahhoz, hogy az előző szakaszban megkívánt követelménynek eleget tehessenek. Ha ez nem történik meg, a törvény itt is lehetővé teszi a szankció alkalmazását, ami az áthelyezésben vagy nyugdíjazásban állhat. Az ítélőtáblabíráknál megszabott hoszszabb határidőt, amint már említettük, a nemzetgyűlés közjogi bizottsága hozta javaslatba, hogy a bírói függetlenségen ejtett csor27* 419