Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

nélkül illették meg, tehát a nemzetiségi nemesség is a nemesi egyenjogúság és kiváltságok védelme alatt élt. Az 1848-as törvényhozás a jobbágyság eltörlésével már megvalósította az élet és szabadság egyenlő védelmét a hon minden lakosa, sőt legfőképen azok számára, akik születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási tekintetben a rendi korszak nemességétől különböztek, mivel a magyarságnak a nyugat védelme következtében történt megritkulása után bevándorolt idegen népfajok legnagyobb része jobbágysorban élt. A 48-as törvényhozás, minden külföldi nyomástól mentesen, ezeket épen úgy felszabadította, mint a magyar jobbágyokat, annak ellenére, hogy a nemzetiségi jobbágytömegek polgárjoggal való felruházása a magyar nemesség addigi hatalmi pozíciójának feladását jelentette. Az egyéni szabadság védelmére az 1869 :IV. tc. 20. §-a azt is kimondta, hogy „senkit illetékes bírájától elvonni nem szabad". 2. A vallás szabad gyakorlását Erdélyben az 1568. évi országgyűlés mondta ki, elsőnek egész Európában. Az 1791. évi erdélyi törvénycikkek közül az LUI. tc. az Erdélyben bevett négy vallás (római katolikus, evangélikus, református és unitárius) jogainak, szabadságainak és szabad gyakorlásának egyenlőségét, az LVIII. tc. a négy vallás lelkészeinek a saját vallásukhoz tartozó betegek meglátogatását, a szentségeknek részükre való kiszolgáltatását és a halottak eltemetését biztosítja. Az erdélyi 1791 :LX. tc. a görög szertartású nem-egyesültek, tehát az ortodox románok vallásának szabad gyakorlatát engedélyezi saját szertartású és Őfelsége által kinevezett püspök vezetése alatt. Magyarországon az 1606. évi bécsi békekötés alapján az 1608:1. tc. kimondta, hogy a vallás gyakorlata úgy a nemeseknek, mint a szabad városoknak, az ország összes karainak és rendéinek, a magyar katonáknak, a mezővárosoknak és faluknak szabad legyen és minden vallásfelekezetnek . a maga hitét valló elöljárói legyenek. Az 1848 :XX. tc. a bevett vallásfelekezetek közti tökéletes egyenlőséget és viszonosságot biztosította, bevett vallásnak nyüvánítva az unitárius vallást és újból szabályozva a görög keletiek jogviszonyait. Az 1868:LIII. tc. a törvényesen bevett vallásfelekezetek közti viszonosságot szabályozta. Végül az 1895:XLITI. tc. szerint „mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást és azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kívánalmainak korlátai között külsőképen is kifejezheti és gyakorolhatja" (1. §).