Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei

get minden zaklató tehertol és ezért rendelte el csak kétség esetén az írni-olvasni tudás igazolását. Az 1874:XXXIII. tc. 23. §-a szerint a központi választmány belső ügykezelési nyelvét illetőleg az 1868 :XLIV. tc. szabályai irányadók. Az 1874: XXXIII. tc. 2. §-a a választói névjegyzék nemzetiségi vidékeken való hozzáférhetősége tekintetében könnyítést tett, amikor kimondta, hogy a központi választmány a kerület minden városának, nagyközségének és körjegyzőségének másodpéldányban megküldi saját választói ideiglenes névjegyzékét s ez alkalommal az állam hivatalos nyelvén „s a szükséghez képest a kerületben tömegesen használt más nyelven is hirdetményt bocsát ki", amelyben megjelöli, hogy ideiglenes névjegyzékét hol teszik közszemlére, hogy esetleg fel lehessen szólalni ellene. Ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezte az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899: XV. tc. 146. §-a, de ugyanakkor fenntartotta a hirdetménynek nemzetiségi nyelven való közzétételére vonatkozó rendelkezést. Az 1938 :XLX. tc. 38. §-a a névjegyzékek közzétételével kapcsolatban nem tartalmaz ilyen intézkedést, mivel ezt a törvényt még a trianoni Magyarországra méretezték. 4. Az 1868:XLIV. tc. 1. §-a azt is előírta, hogy a törvényeket magyar nyelven alkotják, — amit már az 1844:11. tc. 2. §-a is kimondott — és hozzáteszi, hogy a törvényeket az országban lakó minden más nemzetiség nyelvén is hiteles fordításban ki kell adni. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 3. §-a ezen túlmenően azt is kimondta, hogy a kormányrendeleteket is valamennyi nemzeti kisebbség nyelvén ki kell adni s a különböző nyelvű szövegek között eltérés esetében a magyar szöveget kell mérvadónak tekinteni. Ezt a rendelkezést hatályon kívül helyező 4800/1923. M. E. sz. rendelet 3. §-a szerint csak a törvényeket kell hiteles fordításban a kisebbségek nyelvén is kiadni, a miniszteri rendeletek közül pedig csak a községekben kihirdetésre kerülőket kell az állam hivatalos nyelvén kívül a község jegyzőkönyvi nyelvén is közzétenni. Ez a rendelkezés sokkal

1 gyakorlatiasabb, mert a hivatalos lapban nagy számmal megjelenő és nem is mind általános érdekű kormányrendeleteket valamennyi kisebbség nyelvére lefordítani költséges és felesleges fáradság volna. A 4800/1923. M. E. sz. rendeletben a „miniszteri rendeletek" fogalma úgy értelmezendő, hogy abban a „minisztériumi", összminisztériumi, vagyis kormányrendeletek is benne foglaltatnak. Annak a rendelkezésnek, mely szerint eltérés esetén a magyar szöveg az irányadó, a felvételére nem volt szükség, mivel csak fordításról lévén szó, ez magától értetődik. 5. Már a 6200/1939. M. E. sz. rendelet és „a Kárpátaljai Vajdaságról és annak önkormányzatáról" szóló törvényjavaslat tárgyalásakor rámutattunk arra, hogy milyen sajátos helyzet állott elő Kárpátalján a magyar-orosz (rutén) nyelvnek a magyarral együtt „állami hivatalos nyelvvé", illetve „az államnyelvvel egyenjogú hivatalos nyelvvé" történt nyilvánításával. A törvényhozó azáltal is elérte volna célját, ha a rutént az államnyelvvel egyenjogúnak nyil-