Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei

E rendelkezéssel függnek össze a választójogi törvényeknek azok az előírásai, amelyek szerint az országgyűlési tagság minősítő kelléke az is, hogy az illető a magyar nyelvet ismerje. Az 1848 :V. és az 1848:11. erdélyi tc. módosításáról és kiegészítéséről szóló 1874:XXXIII. tc. 13. §-a szerint képviselőnek csak az választható, aki „a törvény azon rendeletének, miszerint a törvényhozási nyelv a magyar, megfelelni képes." A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885:VII. tc. 9. §-a pedig kimondta, hogy „a főrendiház tagja csak az lehet, aki az 1868. évi XLIV. tc. 1. §-a azon rendeletének, mely szerint a törvényhozás nyelve egyedül a magyar, megfelelni képes." A horvát-szlavonországi törvényhozókra vonatkozó külön rendelkezések érvényben maradtak. A későbbi választójogi törvények közül az 1913 :XIV. tc. 17. §-a és az 1918 :XVTI. tc. 14. §-a a passzív választójog kellékei között előírja a magyar nyelv szóban és írásban való ismeretét. Az 1925:XXVI. tc. és az 1938: XIX. tc. nem tartalmaz a választhatóság kellékei közt ilyen feltételt, de a felsőházról szóló 1926:XXII. tc. 3. §-a ismét megköveteli a felsőházi tagoktól a magyar nyelv tudását. Az 1913 :XIV. tc. és az 1918 :XVII. tc. az országgyűlési képviselők választásáról az aktív választójog kellékei között előírta az írni-olvasni tudást. Ezt a rendelkezést propagandisztikus céllal úgy igyekeztek ellenségeink félremagyarázni, mintha csak annak volna szavazati joga, aki magyarul írni-olvasni tud. Ezzel szemben az 1913*. XrV. tc 50. §-a a következő rendelkezést tartalmazta: „Az írni és olvasni tudás bizonyítása az összeíró küldöttség által megjelölt nyomtatott szövegnek az összeíró küldöttség előtt való elolvasásából és az elnök vagy valamely tag által tollbamondott szövegnek a küldöttség előtt való leírásából áll. Az írni és olvasni tudás az összeíró küldöttség előtt a magyaron kívül más olyan nyelven is igazolható, amelyet az illető helyen tömegesen használnak. Más élő nyelven a fél az illető nyelvre jogosított valamelyik hites bírósági tolmács bizonyítványával igazolhatja írni és olvasni tudását." Az 1918:XVII. tc. 18. §-a majdnem szószerint ugyanezt a rendelkezést tartalmazza. Az 1925:XXVL tc.-ben az írás-olvasás nem szerepel értelmi cenzusképen, hanem csak azoknak van választójoguk, akik az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezték. Az 1938:XIX. tc. 19—22. §§-ai ismét kiterjesztették a választójogot bizonyos feltételek mellett mindazokra, akik írni-olvasni tudnak. A törvény 31. §-ának 7. bekezdése azt is kimondta, hogy az írni-olvasni tudást csak akkor kell igazolni, ha erre nézve kétség merült fel. Az igazolás a községi elöljáróság, illetőleg a polgármester álltai meghívott elemi iskolai tanító jelenlétében a községi elöljáróság, illetőleg a polgármester előtt történik és az elemi népiskola hatodik osztályában használatban lévő olvasókönyvből kijelölt nyomtatott szövegnek az elolvasásából áll. Az indokolás azt is hangsúlyozza, hogy a törvény mentesíteni igyekezett a közönsé23* 355