Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei

Szent István idézett dekrétumát fiának, Imre hercegnek ajánlotta és lelkére kötötte, hogy ezekkel az erkölcsi és jogi szabályokkal ékesítse a maga és alattvalói élete módját, amikor a Mindenható engedelméből országolni fog őutána. A dekrétumok első könyve felsorolja „a királyi korona ékességeit" s ezek közt a külföldiek és vendégek a hatodik helyet foglalják el a keresztény hit, az egyház, a főpapi rend, a főemberek, valamint a türelem és igazi ítélet után, de a tanács, az ősök tisztelete, az imádság és a kegyesség gyakorlása előtt. A hatodik fejezet magyar fordításban így hangzik: „A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet. 1. §. Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, hanem hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna. 2. §. Mert amint különb-különbféle tartományok széléről jönnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szivöket. 3. §. Lám gyönge és törékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország. 4. §. Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak. Mert na te elrontani törekedel, amit én építettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon nagy kárát fogja vallani országod. Amit hogy eltávoztass, növeld naponként a te országodat, hogy a te koronádnak felségét mindenek tiszteljék." Ezeknek a bibliai csengésű szavaknak az eredetét a római példára való hivatkozás árulja el. Annak a Róma eszmének a magyar fogalmazásával van dolgunk — állapítja meg Beér József — amelyet Szent István nagy pártfogói, III. Ottó és II. Szilveszter hirdettek s mely az antik impérium emlékéhez kapcsolódva, Rómában, „a világ fejében" (caput mundi) látta a népi és helyi sokféleségeket átfogó keresztény birodalom szimbólumát. Ezen az akkor korszerű gondolaton kívül bizonyára hatott István állásfoglalására az idegenek megbecsülését követelő bibliai tanítás, de a keresztény elemek mellett döntő módon szóhoz jutottak benne családjának ősi népszervező és népolvasztó ösztönei is.

r> A magyarság már a honfoglalás korában sem alkotott egyfajú és egynyelvű népet vagy nemzetet. A nép összetartó erejét ebben a korban a politikai szervezés, egy dinasztia közös uralma adta meg. A lovasnomád kultúrájú magyarság kezdettől fogva biztosította a maga számára a más néptestekről leváló idegen elemek csatlakozásának lehetőségét. Ez azonban korántsem jelentett tudatos „magyarosítást". Annál kevésbbé, mivel a magyar nép is csak az uralkodó házhoz való sorsközösségi viszonyában alkotott egyéget s ezért az 5 Beér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Budapest, Szent István évében. 90. 1. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. 321