Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei
egyedül az országban divatozó nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban esik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége és célszerűsége, úgyszintén az igazság gyors és pontos kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik." Azt is kifejtettük az előző fejezetben, hogy a nemzetiségek jelentékeny része ezzel a felfogással szembehelyezkedett. A nemzetiségi képviselők 1861. évi közös javaslata még abból indult ki, hogy „a románok, szlávok, szerbek, oroszok és németek a magyarral egyenjogú nemzeteknek ismertetnek el s ezeknek összessége képezi Magyarország politikai nemzetét." Ezzel szemben a nemzetiségi képviselők 1868. évi törvényjavaslatában már nincs szó magyarországi politikai nemzetről, hanem csak arról, hogy „a magyarok, románok, szerbek, szlovákok, oroszok jés németek egyenjogú országos nemzeteknek ismertetnek el, amelyek számára a nemzetiség és nyelv politikai egyenjogúsága az állam területi épségének és politikai egységének korlátai közt alaptörvényileg biztosíttatik." A két ellentétes álláspont, vagyis a magyar politikai nemzet fogalma körül zajlott le a magyar nemzetiségi törvény általános vitája s azóta is .az erre a kérdésre adott felelet határozza meg a magyarság és a nemzetiségek közötti viszony mindenkori elvi alapját. A magyar politikai nemzet fogalma a történelmi fejlődés eredménye s ezért helyes értelmét és magyarázatát csak a magyar történelemben találhatjuk meg. Igaz, hogy a modern értelemben vett nemzeti eszme csak a francia forradalom után indul! el nyugatról európai hódító útjára és jelentősen befolyásolja a magyar politikai nemzetfogalom kialakulását, de ennek a fogalomnak a másik, ősibb komponense mégis a magyarság múltjában, politikai viszonyaiban, népi fejlődésében gyökerezik. A magyar nemzetfogalom kialakulásának tekintetében Csekey István megkülönböztet egy anacionaMs (XI—XII. század) és egy subnacionalis korszakot (XIII—XV. század), mielőtt még a nemzeti öntudat az egész nép köztulajdonává vált volna. 3 Az anacionalis kor legfontosabb irott emléke, ami egyben minden magyar nemzetiségi jog és politika kündulópontját képezi, Szent István dekrétumainak első könyve és hatodik fejezete a „Külföldiek befogadásáról és a vendégek tartásáról". Szent István törvényének ebből a fejezetéből csak a 3. §-t szokták idézni s ebből a kiragadott részből már olyan sokféle politikai következtetést vontak lie, hogy kevés törvényhely idézésével történt annyi visszaélés mint ezzel az egy mondattal: „Nam unius linguae uniusque moris regnum imbecille et fragile est". A nemzetiségi történetfelfogás — írja Hóman Bálint — korunk problémáinak multbavetítésével valami soknyelvű kisebbségi állam alapítóját véli felismerni a magyar faj és nemzet dunavölgyi supremáciájának megalapítójában. 4 3 Csekey István: A magyar nemzetfogalom. Különlenyomat a Menyhárt évkönyvből. Szeged 1938, 24. 1. * Hóman Bálint: Szent István. Budapest, Szent István évében. 320. 1.
