Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

tervével ellenkező állításokat (9. §). A népcsoportok tagjai oly módon gyakorolják választójogukat, hogy az önkormányzat szerveinek testülete a népcsoport tagjai közül az országos számaránynak megfelelően küld képviselőket az országgyűlés képviselőházába (10. §). A népcsoportok önkormányzata meghaladja azt az önkormányzatot, amely a nemzetközi kisebbségi jogban és az európai államok törvényhozásában ismeretes. A népcsoportok az államhatalomtól függetlenül működnek, az államfőnek nincs joga a népcsoportok vezetőjének választási okmányát visszautasítani, a népcsoportvezető az államfőnek nem tartozik felelősséggel. Az államfői szentesítéssel viszont a népcsoport jogszabályai az állami törvények színvonalára emelkednek. Ezek a rendelkezések kizárják azt, hogy az államvezetés egységesen és határozott irányba történhessék. A javaslat azonban az alsó közigazgatásban is nehézséget okoz. Az alsófokú közigazgatás nemzetiségi jellegének kidomborítása még nem ellenkezik a nemzetiségi törvény szellemével, de a nemzetiségi járásbíróknak a népcsoportok ajánlása alapján történő kinevezése már az igazságszolgáltatás egységének elvébe ütközik és bizonyos mértékig az 1869:IV. tc. előtti állapothoz hasonló helyzetet teremt. A javaslat második része a népcsoportok anyakönyveiről szól. Szekfü Gyula az itt következő rendelkezésekben az 1907 november 27-i úgynevezett morva kiegyezésre ismer reá, mely a németek és csehek között néhány évre békét teremtett. Itt szerepel a „nemzeti kataszter" amivel a Hubay—Vágó-féle anyakönyv sok hasonlóságot árul el.

13 Minden népcsoport tagjairól állandó nyilvántartást, anyakönyvet vezet. A népcsoport tagjává válik a magyar állampolgár, a vegyes felvevő bizottságnak az anyakönyvbe való bejegyzése, saját kérelme, vagy születés útján (11. §). A vegyes felvevő bizottságok a járásbírósági székhelyeken működnek és tagjaikat fele részben a kormány, fele részben a népcsoportok vezetői nevezik ki, az elnök személyét pedig naponként váltakozva sorshúzás útján jelölik ki. A bizottság határozata ellen a nemzetiségi miniszterhez lehet panasszal élni (12. §). A bizottság köteles bejegyezni a népcsoporti anyakönyvbe azt a magyar állampolgárt, aki az 1920-as népszámlálás adatai szerint valamely nem magyar nemzetiséghez tartozott és a törvény életbelépésének napján városon kívüli községben vagy településen lakott, középiskolai érettségi bizonyítvánnyal nem rendelkezik és mezőgazdasági vagy ipari munkával foglalkozik; az itt felsorolt honpolgárok leszármazóit ugyanazon feltételek mellett, továbbá azt, aki az előző két pont alá nem tartozik, 24. életévét betöltötte és a bizottság előtt személyesen kérte valamely népcsoport anyakönyvébe való felvételét (13. §). Ebben a rendelkezésben elsősorban az sérelmes, hogy a falusi és tanyai népességet az 1920. évi népszámlálás alapján kell anyakönyvezni, talán azért, hogy az időközben magyarrá váltakat disszimilálni lehessen. Ezt a népszámlálást az utódállamok magyarellenesen hajtották végre s így a visszatért területeken ezeket a jogtalanságokat látszik szentesíteni a javaslat. Minden 24. életévét betöltött érettségi bizonyítvánnyal rendelkező városlakó magyar állampolgár élete folyamán egy ízben kérheti valamely népcsoport anyakönyvébe való bejegyzését vagy onnan való törlését (14. §). A falu13 Szekfü Gyula: A legújabb nemzetiségi törvényjavaslat. Magyar Szemle XXXIX. k., I. (155.) sz., 1940 július, 4. 1. — V. ö. Hugelmann: Das Nationalitàtenrecht des altén österreich. 226—236. 1.