Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

siaknak és tanyalakóknak csak a leszármazói élhetnek a 14. §-ban biztosított joggal (15. §). A gyermeket az apa anyakönyvébe, a törvénytelen gyermeket anyja anyakönyvébe kell bejegyezni (16. §). A nem magyar népcsoportok anyakönyvébe bejegyzett személyek neve még kérelmükre sem magyarosítható meg, a megmagyarosított nevek pedig visszaváltoztathatók (17. §). A nemzetiségi miniszter határozatai ellen a népcsoport vezetője egy négytagú nemzetiségi döntőbírósághoz fellebbezhet, amelynek két tagját a Közigazgatási Bíróság elnöke nevezi ki a magyar népcsaládhoz tartozó közigazgatási bírák közül, két tagját pedig a panaszt előterjesztő népcsoportvezető és pedig egyet a saját, egyet pedig a más népcsoportvezetők ajánlatára kinevezett közigazgatási bírák közül. A bírák maguk választják sorshúzás útján elnöküket, mégpedig felváltva a magyar és a népcsoporthoz tartozó bírák közül s az elnöknek két szavazata van (18. §). Mindez azt jelenti, hogy a népcsoportvezetőknek ajánlási joguk van a Közigazgatási Bíróság ítélőbírói állásainak betöltésére, a döntőbíróságban pedig felváltva a nemzetiségi bírák fogják a szavazattöbbséget alkotni, tehát a magyar állam még azzal a joggal sem fog rendelkezni, hogy megállapíthassa, kit tekint magyarnak? A javaslat azt sem teszi lehetővé, hogy a magyar anya gyermeke, ha az apa idegen anyanyelvű, magyarnak neveltethessék például akkor, ha apja korán elhunyt. A magyarságot a nemzetiségi népcsoportokkal (Volksgruppe) szemben a javaslat népcsaládnak nevezi és utasítja a kormányt, hogy a népcsoporti anyakönyvek felállítása után az államalkotó magyar népcsalád tagjait összeírja és nyilvántartsa (21. §). Azok a magyar állampolgárok, akiknek egynél több nagyszülőjük zsidó, nem alkotnak önálló népcsoportot és más népcsoportnak sem lehetnek tagjai, hanem külön fognak nyilvántartatni (22. §). A népcsalád — Szekfü szavaival —! csak stilisztikailag előkelőbb faja a népcsoportnak, tartalmilag azonban szegényebb. A magyar népcsaládnak nincs a népcsoportokhoz hasonló önálló szervezete, hanem azt az állami szervek helyettesítik, már pedig az államnak a többi nemzetiségekről is gondoskodnia kell. Könnyen előfordulhat az, hogy az állami tisztviselők az összeírás folyamán, vagy önkéntes jelentkezés következtében nemzetiségi anyakönyvekbe kerülnek bele s mivel ez nem ok arra, hogy állásukat elveszítsék, az állami hivatalok, mint a magyarság kizárólagos önkormányzati szervei idegenek vezetése alá kerülnek, ami »az áMamalkotó magyar népcsalád öngyilkosságát" jelentené. A nentzetiségek maguk nevezik ki tanáraikat, a magyar népcsalád egyetemi oktatásába azonban a részben disszimilált, részben a népcsoportvezetők által kinevezett tisztviselők is beleszólnak. A javaslat alapvető tévedése tehát, hogy a nemzetiségeknek széleskörű kulturális, közigazgatási, gazdasági és politikai önkormányzatot biztosít, de ugyanakkor az államalkotónak nevezett magyarság jogait még olyan mértékben sem biztosítja, mint az egyes népcsoportokét. A javaslat „olyan áldozatokat kíván, aminőkre a történelem folyamán egyetlen nép sem vállalkozott s amelyek még hozzá ki sem elégítik azokat, akiknek érdekében hozatnának.

14 14 Szekfü i. m. 9. 1.. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. 305