Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

tet s az államhatalom gyakorlásából kirekeszti a más nemzetiséghez — a javaslat szerint „népcsoporthoz" — tartozókat, ezzel szemben viszont olyan széleskörű önkormányzatot biztosít számukra, amivel a nemzetközi kisebbségi jogban sem találkozunk. Helyesen állapította meg Teleki Pál, hogy a magyar államnak a szentistváni államalapítástól kezdve egyik legjellegzetesebb alapvonása az államhatalom és a nemzettest szétbonthatatlan egysége. A javaslat mind a kettőt megbontja. A nemzet nem volt soha különálló csoportok összessége, hanem egy test, a Szent Korona teste. A test tagjai lehetnek különböző vallásúak vagy nemzetiségűek, de mindnyájan az egyetlen nemzettest tagjai.

12 A javaslat szerint ezzel szemben a Magyar Szent Korona országaiban élő délszláv, német, román, rutén és szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok népcsoportot, ezeknek önkormányzati szervei közjogi testületet alkotnak, amelynek élén a népcsoport felelős vezetője áll. A népcsoport jogi személy és vezetőjét maga választja, a választás azonban nem igényel semmiféle jóváhagyást, hanem a vezető mindössze bemutatja választási okmányát az államfőnek és esküt tesz a magyar alkotmányra (1. §). A népcsoportot megilleti a jogszabályalkotási jog s ezek a jogszabályok a népcsoport vezetőjének és a nemzetiségi miniszter ellenjegyzése mellett és az államfő szentesítésével válnak hatályosakká (3. §). A népcsoport önkormányzatának hatáskörébe tartozik a közoktatásügyön, közművelődési és népjóléti ügyeken kívül a községi, közigazgatási és közrendészeti tisztviselők kinevezése, valamint járási közigazgatási, bírói és közrendészeti tisztviselők kinevezésre való ajánlása, úgyszintén a népcsoportok számarányának megfelelő képviselők küldése a magyar törvényhozó testületbe (4. §). A javaslat nem mondja meg, hogy ez utóbbiak a törvényhozás melyik házába küldetnek be? Az önkormányzati szervek felett a magyar kormány gyakorol felügyeleti jogot a nemzetiségi miniszter utján, aki mellett az egyes népcsoportok tagjai közül kinevezett államtitkárok működnek, akiket az illető népcsoport vezetőjének javaslatára az államfő nevez ki (5. §). Az önkormányzat ügykörének ellátására saját népcsoportjának tagjai közül hivatalnokokat nevez ki, ellentétben a magyar közigazgatás azon alapelvével, hogy a hivatalnokokat választják (6. §). A túlnyomó részben népkisebbségi lakosságú községek közigazgatási és rendészeti szerveit olyan arányban kell kinevezni az egyes népcsoportok tagjai közül, ahogy az egyes népcsoportok tagjainak száma az összlakossághoz aránylik. Ugyanezt az elvet alkalmazza a kormány a járási közigazgatás, rendészeti és bírói tisztviselők kinevezésénél is a népcsoportok ajánlása alapján (7. §). A népcsoportok pénzforrásait az állami hozzájárulás, a népcsoportadó és az önkéntes adományok képezik. Az államsegélyt a nemzetiségi miniszter az egyes népcsoportok között az azok tagjai által szolgáltatott egyenes adó arányában osztja el, aminek viszont az a hátránya, hogy a szegényebb, tehát kevesebb adót fizető nemzetiségek kevesebb állami támogatásban részesülnének a gazdagabbaknál (8. §). A közoktatásügyről szóló rendelkezések nem állanak arányban a többi téren a nemzetiségeknek tett engedményekkel, mivel e tekintetben a javaslat csak annyit mond, hogy a magyar nyelv elsajátítását mindenki számára lehetővé kell tenni és a közoktatási tantervek nem tartalmazhatnak a magyar népcsaládok tan« Napló 262. 1.