Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

nyelvét két éven belül sajátítsák el. Lényegében ezt a két rendelkezést újítja meg a törvényjavaslat azzal az eltéréssel, hogy a kisebbségi nyelvnek két éven belül leendő elsajátítását a bármüyen törvényben fennálló korlátozásra való tekintet nélkül hivatalból való áthelyezés vagy szabályszerű elbánás alá vonás terhe mellett teszi kötelezővé. Ugyanakkor az eddigi rendelkezések általánosságaival szemben szabatosan meghatározza, hogy annál a kir. járásbíróságnál, kir. törvényszéknél s annál az állami és önkormányzati hatóságnál és hivatalnál kell a kisebbségi nyelvben is jártas személyeket alkalmazni, amelynek területén a lakosságnak legalább egyötöd része ugyanahhoz a nyelvi kisebbséghez tartozik s hogy a megfelelő kisebbségi nyelv elsajátításának előbb említett kötelezettsége az ilyen kir. járásbíróságnál, kir. törvényszéknél, állami és önkormányzati hatóságnál és hivatalnál alkalmazásban álló személyzetre terjed ki. A törvényjavaslat intézkedései teljes biztosítékot nyújtanak, aziránt, hogy a kisebbségi kérdés hazánkban minden érdeket teljesen kielégítő s nemzetközi viszonylatban is példátadó megoldást nyer — fejezi be az indokolás.

30 A nemzetgyűlés közjogi bizottsága jelentését Rácz János előadó a július 4-i ülésen terjesztette elő

31 s ebben egyetlen érdemi módosítást javasolt, nevezetesen azt, hogy a javaslatban említett szankciónak az ítélőbírákkal szemben csak a két év lejártát követő egy éven belül legyen helye. A bizottság ezáltal a bírói függetlenségen ejtett csorbát a szükség mértékének megfelelően akarta korlátozni és a rendelkezés átmeneti jellegét kidomborítani.

32 A nemzetgyűlés 1924 február 26-i ülésén kezdte tárgyalni a törvényjavaslatot. Rácz János előadó rámutatott arra, hogy a kormány a 4800/1923. M. E. rendelettel a kisebbségi jogok tekintetében vállalt kötelezettségek legnagyobb részének eleget tett, sőt kulturális téren és a közhivatalok előtt a vállalt obligón túlmenően is biztosította a kisebbségek jogait. E törvényjavaslat beterjesztésére azért volt szükség, mert annak intézkedései módosítják az alsófokú bíróságoknál alkalmazott személyzetnek, valamint a közalkalmazottaknak a törvényben lefektetett képesítését, szankció tekintetében pedig a bírói függetlenség, valamint a vármegyei autonómia törvényi biztosítékait. Mindezt rendeleti úton nem lehetett elvégezni, mert a rendelet a törvénynek nem derogálhat. A javaslat természetes folyománya az 1868:XLIV. tc.-nek, amely példát mutathatna egész Európának s ezen a téren nem irányítani, hanem követni kell minket.

33 A javaslathoz a hozzászólásokat másnap kezdték meg. Mőkcsay Zoltán ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy az utódállamok magyarságának szomorú helyzetét szóvátegye és összehasonlítsa Magyarországnak a kisebbségekkel szemben tanúsított nemes bánás80 1922. nemzetgyűlési irományok VI. k., 401—402. 1. 31 1922. nemzetgyűlési irományok XIII. k., 266. 1. 32 1922. nemzetgyűlési irományok VI. k., 279. sz., 462. 1. 33 Napló XXI. k., 64—65. 1.