Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

általában az európai kisebbségeknek.

19 Igaz hogy a trianoni szerződés a kisebbségi jogokat a Nemzetek Szövetségének védelme alá helyezte és a szerződés ezen cikkei felett a népszövetségi Tanács valamely tagja valamint Magyarország között esetleg felmerülő véleménykülönbségeket a Nemzetközi Állandó Bíróság hatáskörébe utalta, de aki a Nemzetek Szövetségének kisebbségvédelmi tevékenységét ismeri, annak nem maradhat fenn kétsége a felett, hogy Genfben még a jogoknak azt a minimumát sem lehetett érvényesíteni, ami a szerződésekben benne foglaltatott s amelyek különben meg sem közelítették a mi nemzetiségi törvényünket. A trianoni szerződés aláírása után Magyarország és a nemzetiségek viszonya merőben új fordulatot vett. Míg a kiegyezési kor Nagymagyarországának lakossága alig több mint fele részben volt magyar anyanyelvű, addig a trianoni békeparancs az ország területének majdnem háromnegyedét, lakosságának pedig majdnem kétharmadát elszakítva, a megcsonkított Magyarországból olyan etnikailag egységes államot alkotott, amelyben majdnem kilencven százalékra emelkedett a magyarság arányszáma. A trianoni Magyarország területén csak két aránylag jelentősebb kisebbség, a német és a szlovák élt, a románok, horvátok, szerbek, rutének és egyéb anyanyelvűek együttes száma sem tette ki az ország lakosságának két százalékát. De kisebbségi sorsba jutott a magyarság egyharmada s a trianoni haza körül új államok alakultak, államok növekedtek meg, amelyeknek nemzetiségi összetétele nem volt egységesebb, mint a Trianon előtti Magyarországé. A nemzetiségi kérdés tehát a békeszerződések után új beállítást nyert a csonka hazában s a nemzetiségi jogalkotás és politika irányát most már elsősorban az az erkölcsi kötelezettség szabta meg, hogy Magyarország e tekintetben mintaállammá alakuljon és a kisebbségi jogok betartása tekintetében utódállamaink példaképe lehessen. A Trianon előtti és utáni Magyarország nemzetiségi kérdései közötti különbséget Bethlen István a következőkben látja: 1. a trianoni ország nemzetiségeinek nincs összefüggő területe, hanem az országban szétszórtan élnek, 2. nincsenek a határ mentén elhelyezkedve, ahol a szomszédban nemzeti államaik volnának, mint Trianon előtt a románoknak és szerbeknek, 3. nincsenek irredenta nemzetiségek, 4. a nemzetiségekre nem gyakorol befolyást* a bécsi politika divide et impeara elve, 5. nincsenek hatalmas nemzetiségi egy18 Ezek a tények épen az ellenkezőjét bizonyítják annak az állításnak, mely szerint „az antant egyenes parancsára Magyarország olyan kisebbségvédelmi intézkedéseket tett, hogy e mellett a mi régi 1868:XLIV. törvénycikkünk elenyésző csekélység". (Haendel Vilmos: Politika. Alkotmánytan és közigazgatás. Sajtó alá rendezte Kovács Mihály. Debrecen, 1937, 749. 1.) Már a magyar békedelegáció kifejezte és a békekonferencia megelégedéssel vette tudomásul, hogy a trianoni békeszerződés tervezetének a kisebbségek védelmére vonatkozó rendelkezései megfelelnek azoknak az eszméknek, amelyek a magyar törvényhozás alapjául szolgáltak (Les négotiations de la paix hongroise II. k., 93—94. és 555. 1.). Ezt állapította meg a 4800/1923. M. E. sz. rendelet bevezetésériek következő része: „minthogy a kisebbségek védelme és jogai tekintetében támasztható igények a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában alkotott 1868:XLIV. tp. rendelkezései alapján az 1921:XXXIII. tc.-kel vállalt kötelezettség mértékén felül is biztosíthatók" stb.