Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

hangsúlyozta, hogy az általa kilátásba helyezett engedményeket minden nemzetiségnek hajlandó megtenni. A társadalmi és politikai kérdések tekintetében Tisza hozzájárult a jogegyenlőség, gyülekezési és egyesülési jognak a románokkal szemben való alkalmazásához, sőt a politikai pártalakításhoz is. A bíróság és közigazgatás előtti nyelvhasználat tekintetében a nemzetiségi törvény szigorú végrehajtását tűzte ki céljának. Az iskolai kérdések terén Tisza nem volt hajlandó az 1907:XXVII. tc.-ket hatályon kívül helyezni, — bár egyes rendelkezéseit nem tartotta szerencséseknek — mivel az intenzív állami felügyelethez és a fegyelmi joghoz ő is ragaszkodni kívánt. A tanulók anyanyelven történő vallásoktatása tárgyában azonban rendeleti intézkedést ígért, ami az 1797 eln./1914 és a 730 eln./1915. sz. V. K. M. rendeletekkel meg is történt; Egyházi vonatkozásban a kormány ígéretet tett arra, hogy a görögkeleti román egyháznak a világon páratlan önkormányzatát tiszteletben fogja tartani s a hajdúdorogi magyar görög katolikus egyházmegyének a románok által sérelmezett beosztását revízió alá fogja, venni. A nemzetiségi törvényről kijelentette Tisza, hogy annak egyes rendelkezéseit lehetetlen végrehajtani. Azok ugyanis abból a premisszából indultak ki, hogy a nemzetiségek is a törvény alapjára fognak helyezkedni s öngyilkosság volna ádáz ellenségekre alkalmazni azt a törvényt, mely szerető testvérek részére készült. Tisza engedményeit Appónyi Albert és Bethlen István túlmesszemenőknek találta. A vita során Mihali Tivadar mutatta be a román nemzeti komité tizenegy pontját, amelyeket Tisza csak részben volt hajlandó teljesíteni.

49 A követelések az addigi programmoktól eltérően gyakorlati síkon mozognak, mint például egyházi és iskolai államsegély, a pártszervezés engedélyezése, román szakiskolák létesítése, telepítési akció beszüntetése, románok alkalmazása az államigazgatásban és választójogi reform. Majd ő is határozati javaslatot terjesztett elő. E szerint, miután az utolsó négy évtizedben folytatott kormányrendszer azon végzetes felfogása, hogy Magyarország csak úgy állhat fenn, ha összes népfajai a magyar fajba olvadva, egységes tömör nemzetbe olvadnak, ellentétben áll Magyarország évezredes történetével, utasíttatik a kormány, hogy olyan állampolitikát inauguráljon, mely az ország politikai államegységének követelményeit és népei nemzeti létének feltételeit összhangba tudja hozni.

50 A képviselőház azonban sem az ő, sem Giesswein Sándornak az 1868: XLIV. tc. kibővítésére irányuló javaslatát

51 nem fogadta el, hanem Jakabffy Elemér határozati javaslatát tette magáévá, mely hitet tett az állam egysége és nemzeti jellege mellett, de a nem magyar ajkú polgárok óhajának elérésére is támogatást ígért, amennyiben az az egységes nemzeti állam alapelveivel összefér.

52 Ezzel a nemzetiségi vita lezárult, de a románokkal *» Napló XXII. k., 420—421. 1. 5° Napló XXII. k., 424. 1. 51 Napló XXIII. k., 90—91. 1. & Napló XIII. k., 415. 1.