Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

m Wenckhetm László br. magáévá teszi a hercegprímás előadását, de az ellenkező következtetésre jut. A nemzetiségi kérdés kezdetét ott látja, amikor a 48-ban felszabadított nemzetiségek a magyarság ellen fordultak. Attól tart, hogy ez a törvény is fegyver lesz az ellenséges indulatú polgárok kezében. Kifogásolja a törvény címét, mivel maga a javaslat csak a nyelvhasználattal foglalkozik. A nemzetiségi kérdés megoldható része, nézete szerint, egyes törvényekkel is rendezhető (megyerendezési, perrendtartási, népnevelési törvények), meg nem oldható részét pedig nem a javaslat, hanem más tényezők fogják megoldani. Magyarország jövője nem a nemzetiségi kérdéstől függ, hanem a kiegyezésben gyökerezik. „Mindezeknél fogva tehát, mert Magyarországban más nemzetiséget a magyarnál el nem ismerek; mert a magyar nemzetiséget egy külön törvény által proclamálni szerintem annyit tesz, mint kételkedni a magyar nemzetiségnek jogosultságában; mert a törvény címét ellentmondásban látom lenni a törvényben foglalt rendeletekkel; mert úgy vagyok meggyőződve, hogy a nemzetiségi kérdést törvényesen meg nem lehet oldani: a törvényjavaslatot el nem fogadhatom, és így kénytelen vagyok ellene szavazni."

14 Szögyény László főispán Szent István hiteiméiből kiindulva azt mondja, hogy a nagy király nem gondolhatta, hova fog vezetni az egynyelvű ország gyengeségéről szóló tanácsa. Majd elmondja, hogy fordultak a békében és jólétben élő nemzetiségek a magyarság ellen. Ha már bekövetkezett a szomorú meghasonlás és szükségessé vált a kérdés törvény útján való megoldása, akkor ez a javaslat az a szélső határ, ameddig el lehet menni. A javaslatot nem ellenzi „azon reményt fejezvén ki, hogy nem magyarajkú lakostársaink ebben ő irántok való igazságszeretetünk- és méltányosságunknak fényes zálogát találni, és ezen ország határain túl levő fajrokonaik gyarapodását s fejlődését legmelegebb rokonszenvünkkel kísérve, amit ezeknek ottani állami létére nélkülözhetetlennek tartanak, ugyanazt minálunk a magyar állam erősítésére, közállapotainak szilárdítására és a magyar nemzet felvirágzására szintoly nélkülözhetetlennek és szükségesnek elismerni, és magok részéről nemcsak nem hátrálni, hanem őszintén, becsületesen és testvériesen előmozdítani fogják. (Élénk helyeslés.)"

15 Tomcsányi József főispán ismerteti azokat a harcokat, amelyeket a latin nyelv ellen és a magyar nyelv bevezetése érdekében folytattak egészen addig, amikor V. Ferdinand a pozsonyi országgyűlésen magyarul szólt a nemzethez. „Ki hitte volna akkor, hogy azon hangzatos szavakra, melyek V. Ferdinand ajkáról hangzottak, s melyek minden jóravaló magyar ember keblében a legnagyobb örömet ébresztették, nemsokára a holt latin nyelv helyébe lépett élő nyelvek ágyúdörgéssel válaszolandnak?"

16 »« Napló 588. 1. 15 Napló 589. 1. 18 Napló 589. 1. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. 241