Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

anélkül, hogy ez ellen egy megye is felszólalt volna, sőt a legerélyesebben épen a nemzetiségi megyék követei küzdöttek érte. Különös volna épen akkor vonni kérdés alá a magyar nyelv jogkörének határait, amidőn a magyar állam függetlenségét és önállóságát sikerült visszaszerezni. A nemzetiségi mozgalmaknak nem ismeri el sem jogosultságát, sem igazolható célját. „Mi a célja a jelen törvényjavaslatnak? Állítólag Magyarország nem magyar ajkú népeinek megnyugtatása. Ez felséges cél, s hajlandó lennék e célra minden áldozatot hozni. De hiszen a nem magyar népfajok léte s állapot ja hazánkban tanúsítja, hogy ily biztosításra nincsen szükségök; azokat pedig, kik a nemzetiségi törvényt sürgetik, lehetetlen kielégíteni, mert ők a magyar nemzettől oly engedményeket követelnek, melyekhez a magyar állam saját létének s jövőjének kockáztatása nélkül nem járulhat. (Helyeslés.) Ami a nem magyarajkú népeket az egyház, iskola és község terén megilleti, mindazzal úgyis bírnak, s mindettől őket megfosztani nem akarja senki. De mindennek biztosítására nem is volt szükséges törvényt hozni. Amit pedig ezentúl kívánnak, az a magyar állam alapfeltételét támadja meg, s az iránt alkura lépni nem lehet, nem szabad. (Élénk helyeslés.)"

7 Mindezt részrehajlás nélkül jelenti ki, mert egyháza bár liturgiájában őrzi a latin nyelvet, minden népnek saját nyelvén hirdeti Isten igéjét. Az államnak azonban csak egy hivatalos nyelve lehet, amelynek természetes jogkörét, vegyes nyelvű népek között, maga az élet szabályozza. A törvényjavaslatot nem ellenzi, de kívánatosabbnak tartotta volna annak teljes elmaradását. „Legforróbb óhajtásom az, hogy a haza minden rendű, rangú, nyelvű és vallású polgárai közt a testvéri egyetértés és a béke malasztja uralkodjék, miben különösen mi magyarok adjunk jó példát, azon legyünk, hogy soha köztünk lábra ne kaphasson a pártoskodás szelleme, melynek átka oly sokszor súlyosodott nemzetünkre. A megpróbáltatás ideje hátra van: találjon készen bennünket egyetértésben."

8 Masirievics Sámuel szerb patriarcha utal az elmúlt két évtized válságos eseményeire, amelyek arra a meggyőződésre Vezettek, hogy a népek közötti végleges megállapodás csak a törvényre és törvényességre alapítható. A törvényhozás is ebből a meggyőződésből indult 'el a törvényes alapok fejlesztésének útján. A nemzetiségi kérdésnek sajátos nehézségei vannak. De bízik az isteni gondviselésben, hogy a viruló szebb jövő áldása minden népre ki fog terjedni. A szerb nemzet örök jogait szem előtt tartva: „Óhajtanám, ha a napirenden lévő törvényjavaslatban... mindazon megszorítások, melyeket a haza egysége s főkormányzati elvei szükségkép nem kívánnak, gondosan mellőztettek volna, óhajtanám, ha a honunkban élő nyelvek használata iránt már fennálló gyakorlat, mely, mint tapasztaljuk, a közélet fejlődésének mindeddig kárára