Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

meg. Az adakozás meg is indult azzal az elgondolással, hogy „a magyar nyelv művelése s a nemzeti irodalom és ipar ez intézmény által is előmozdittassék." Később még több törvénycikk nyugtázza az e célra tett megajánlásokat. Az 1836 :XLI. tc. a „Pesten országos költségen felállítandó nemzeti játékszínről" szól és szintén a nemzeti kifejlődést, a nyelv pallérozását és az erkölcsiség bővebb kiművelésének célját szolgálja. Mielőtt a magyar nyelvnek az egyházi életbe való bevezetésére rátérnénk, említést kell tennünk az 1791:XXVII. tc.-ről, mely a görög nem egyesült vallásúakról, vagyis egy jellegzetesen nemzetiségi egyház hiveiről rendelkezik. A törvénycikk az ellenkező törvények hatályon kívül helyezésével elismeri a görög nem egyesült vallásúaknak azt a jogot, hogy „más honosok módjára, Magyarországban és a kapcsolt részekben jószágok szerzésére s birtoklására és minden hivatal viselésére képesek legyenek." Ugyanakkor megerősíti a görög nem egyesült papság és egyház szerzett jogait vallásuk szabad gyakorlása, alapítványaik, ifjúságuk nevelése és kiváltságaik irányában. A református és evangélikus egyházak önkormányzatának az 1791: XXVI. tc.-ben történt elismerése és végleges szabályozása után tehát a szerbek és románok egyháza, a görög keleti vagy orthodox egyház önkormányzata és híveinek egyenjogúsága is elismerést nyert, s az 1791:XXVII. tc. ezáltal a bevett vallások közé iktatta a legnagyobb nemzetiségi egyházat. A görög keletiek metropolitája és püspökei, akiket maguk választanak, de a király erősít meg, az 1792 :X. tc. óta a magyar felső tábla tagjai. A magyar nyelvnek az egyházi életbe való bevezetése a reform országgyűlés két törvénye útján történt. Az 1836:111. tc. 4. §-a kimondja, hogy „azokon a helyeken, ahol a gyülekezethez magyar nyelven mondatnak szent beszédek, az anyakönyvek is magyarul írassanak", ami magától érthetődő követelés és csak a magyar nyelvű egyházközségeket érintette. Ugyanezen törvény 5. §-a kijelenti, hogy „az óaradi oláh mesteri és papi előkészületi intézetben magyar nyelvet tanító szék felállításáról Őfelsége kegyelmesen rendelkezni fog." Az 1840: VI. tc. már egy lépéssel tovább megy, amikor kimondja, hogy az anyakönyveket a jelen országgyűlés berekesztésétől számított három év múlva (tehát 1843-tól kezdve) az olyan helyen is magyarul kell vezetni, ahol magyar nyelven szent beszédek nem tartatnak. (7. §.) Most következik az a rendelkezés, amelyet a nemzetiségek joggal sérelmezhettek volna, ha szigorúan végrehajtják, erre .azonban mint említettük, nem került sor. „Ezentúl minden vallásbeli különbség nélkül plébánusoknak, egyházi szónokoknak, káplánoknak és segédeknek ollyak alkalmaztassanak, kik . ^ a magyar nyelvet tudják." (8. §.) Miután az állami törvényhatóságok áttértek a magyar levelezésre, ugyanez a törvény azt is kimondta, hogy „az egyházi törvényhatóságok a vüági törvényhatóságokkal s ezek egymással, az ország határain belől levelezést egyedül magyar nyelven folytatni tartoznak." (4. §.)