Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

1848 előtt a kormányhatalmat a testületi alapon szervezett kormányszékek (dicasteriumok) gyakorolták, amelynek tagjai kizárólag a királytól függtek és az országgyűlésnek nem voltak felelősek. Ezek: a m. kir. helytartótanács, a m. kir. udvari kancellária és a m. kir. udvari kamara. A helytartótanács elnöke a nádor, tagjai az országbíró, tárnokmester, esztergomi érsek, horvát bán s több tanácsos és hatásköre általában a beligazgatásra terjedt ki. Határozatait testületileg hozta és rendeleteit saját maga adta ki. A m. kir. kancellária eredete az Árpádok korába nyúlik vissza. A Habsburgok alatt Bécsbe helyezték át s az osztrák kancelláriától függő viszonyba került, ami ellen a magyar országgyűlés többször tiltakozott. Elnöke a főkancellár, tagjai az alkancellárok és kancellári tanácsosok voltak. A kancellária a király személye körüli hivatali segédfunkciókat végezte a különböző kormányzati ügyekben, de a helytartótanácshoz hasonló önálló hatásköre nem volt, hanem főként a királyi rendeletek kiadásával foglalkozott. A m. kir. kamara elnöke a kamaraelnök, tagjai az elnök és néhány tanácsos volt. A kamara a pénzügyi igazgatást végezte. Erdélynek az anyaországtól függetlenül külön kormányszékei voltak. A magyar országgyűlés már 1790—91-ben követelte, hogy a kormányszékek ügykezelésébe vezessék be a magyar nyelvet. Az 1791 :XVI. tc. azonban úgy intézkedett, hogy a kormányszéki ügyek most még (nunc adhuc) latin nyelven lesznek tárgyalandók." A következő országgyűlés hasonló követelései lassan oda vezettek, hogy a kormányszékek nyelve ötvennégy év múlva kizárólag a magyar lett. Az 1792:VII. tc. megemlékezik az országgyűlés ama kívánságáról, hogy a helytartótanács azoknak a vármegyéknek, amelyek magyar nyelven tesznek felterjesztéseket, magyar nyelven válaszoljon, de Őfelsége egyelőre csak azt helyezte kilátásba, hogy a helytartótanács szervezése dolgában munkálkodó bizottságnak ki fogja adni ezt a javaslatot megfontolás végett s e bizottságnak kell véleményes javaslatot előterjeszteni az iránt, hogy a helytartótanács miképen válaszolhasson magyar nyelven. A tanulmányozás hosszasan tartott, mert csak az 1805: IV. tc. engedte meg, hogy a törvényhatóságok a m. kir. helytartótanáccsal „hazai magyar nyelven" levelezzenek, (3. §) s egyben a helytartótanácsot is kötelezte arra, hogy a magyar nyelvet használó törvényhatóságoknak magyarul válaszoljon (4. §). Az 1830:VTII. tc. már azt is elrendelte, hogy a helytartótanács azoknak a törvényhatóságoknak, amelyek hozzá magyar felterjesztéseket küldenek, ne osak ezen a nyelven válaszoljon, hanem ezekhez többi intézvényeit is, a körlevelek kivételével magyar nyelven adja ki és küldje el (1. §). Az 1840 :VH. tc. végül

1 kimondja, hogy a helytartótanács nemcsak intéző, hanem körleveleit is az országbeli minden törvényhatósághoz magyar nyelven bocsássa ki (3. §). A magyar nyelvtörvények sorozatát lezáró 1844:11. tc. pedig a helytartótanács ügykezelését tel-