Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

tatni, hogy azok, akik e nyelvet nem tudják s meg akarják tanulni, vagy akik azt már tudják, magukat tökéletesíteni kívánják benne, alkalmat nyerjenek bármelyik irányban kívánságuk teljesedésére." Ugyanaz az országgyűlés az 1791 :XV. tc.-kel úgy határozott, hogy ,,a nemzeti nevelés és sajtószabadság általános elvei rendszerének kidolgozására országos bizottságot küld ki." A magyar nyelv tanítása azonban a gyakorlatban nem valósult meg s ezért a következő országgyűlés, amit már Ferenc király hivott össze, még egy lépéssel tovább ment. Az 1791 :XVT. tc. céljának gyorsabb elérése végett a karok és rendek Őfelsége helyeslésével úgy határoztak, „hogy a magyar nyelv tanítása ez ország határai között rendes tantárgy legyen", hogy ily módon idővel csak azok vállalhassanak közhivatalt az országban, akik magyarul is tudnak. Az 1792 :VII. tc. azt is kimondja, hogy a kapcsolt részeken a magyar ezután is csak rendkívüli tantárgy marad. Azok a külföldiek pedig, akik a közműveltségi tudományok tanulása végett látogatják a magyar egyetemet és nem akarnak az országban elhelyezkedni, a magyar nyelv tanulása alól mentesülnek. Ezt a törvényt sem hajtották azonban jobban végre, mint az elődjét, amit az is bizonyít, hogy tízenhárom év múlva az országgyűlés ismét törvényt kénytelen hozni, amelyben Őfelsége azt igéri, hogy a törvénycikk foganatosításáról gondoskodni fog (1805:IV. tc. 5. §). A reformkor már nem elégedett meg üyen részletmegoldásokkal, hanem az 1844:11. tc. annak hangsúlyozásával, hogy Őfelsége már elrendelte a magyar nyelvnek rendes tantárgyként való tanítását a kapcsolt részek fő- és középiskoláiban (8. §) a következő bejelentést teszi: „Őfelsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belöli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen." (9. §.). Ezzel a magyar nyelv bevezetése az iskolákba be is fejeződött, legalább is papíroson, mivel a gyakorlatban keresztülvihetetlennek bizonyult a kérdés ilyen gyors és gyökeres megoldása, s a nemzetiségeknek nem kellett tartamok a törvény szigorú végrehajtásától, mert az események pár évvel később egészen más irányt vettek. Itt kell még megemlékeznünk arról, hogy a nyelvkérdéssel párhuzamosan az 1790—1848-ig működő országgyűlések szavazzák meg hosszú harcok árán néhány nagyjelentőségű magyar közművelődési intézmény felállítását, amelyek a magyar nyelv, műveltség és a katonai erények elmélyítését célozták és ma is a magyar művelődés oszlopai. Az 1808: VII. tc. a katonai Ludovika-akadémia felállításáról szól, amelyet a karok és rendek által felajánlott adományokból létesítettek egy nemzeti katonai akadémia felállításának céljára, ahol a hadi tudományokat fejleszteni lehessen. Mivel az adakozást Mária Ludovika, a császár és király felesége nyitotta meg 50.000 forinttal, az akadémiát róla nevezték el. A következő, 1808: VIII. tc. a Nemzeti Múzeum felállításáról intézkedik. József nádor a múzeum felállításának tervét megküldötte a törvényhatóságoknak, felszólítva őket, hogy az adakozást a nemes célra kezdjék