Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

kerültetek kikerekítése nem érinti az államegységet és sorra válaszol az előtte szólóknak, végül pedig a kisebbségi javaslatot fogadja el.

79 Szilágyi István, a Mármaros megyei verchovinai kerület képviselője Deák javaslatát fogadja el.

80 Sztojácskovics Sándor, Zombor város képviselője, az 1861 július 6-i feliratban a nemzetiségeknek tett ígéretet szembeállítja a többségi javaslattal és úgy találja, hogy ez utóbbi messze az előbbi mögött marad. A javaslat a nemzetiségek szerzett jogait sem ismeri el és visszaesést jelent főként az 5. és 6. szakasz az egyházi hatóságok nyelvhasználata tekintetében. Ezért a kisebbségi javaslatot fogadja el a tárgyalás alapjának. „Magyar hazánk Helvetiának minden áldásos attribútumaival bír, Szent István koronája itt minden nemzetiség közös patrimoniuma s ez azon kötelék, mely a külön nemzetiségeket egybefűzendi, a százados alkotmány pedig azon szellemi hatalom, mely e köteléket megszilárdítandja." A nemzetiségi érzülethez vigyázva kell közeledni s „azon remény kecsegtet bennünket, hogy a t. képviselőház a nemzetiségek jogos és méltányos igényeit, a hazai alkotmány s létszeres egybefüggés vonalai közt, saját ígérete szerint igazságosan és testvériesen teljesítendi".

81 Kuba János eláll a szótól. Babes Vincének, a Krassó megyei szászkai kerület képviselőjének az fáj, hogy a nemzetiségi mozgalmakat a reakció mesterkedésének tekintik. Ő a nemzetiséget úgy fogja fel, „mint a népnek öntudatát s nyilvános életre való jogosultságát. Más szavakkal a nemzetiség a népnek felvilágosodott s nyilvánosságban kifejezett szelleme".

82 A nemzetiséget törvény által kell biztosítani. A nem magyar képviselő nem nevezheti magát nemzeti képviselőnek; őt magát nenl az ország, hanem a román nemzetiségű nép küldötte be képviselőnek. Amíg törvénnyel el nem ismertetik a nemzetiségek nyüvános léte, addig valóságos egyenjogúságról a nemzetiségek közt nem lehet szó. Olyan egyenjogúságot követel, mint amüyent az osztrák Reichsrat biztosított, olyan nyelvi törvényeket, amilyeneknek a csehek örvendenek. A többségi javaslat nem teremti meg a szabad verseny egyenlő feltételeit a nemzetiségek között, ,,... épen olyan verseny ez, mintha egy karddal, pisztollyal ellátott lovas huszárt odaállítanának összekötött kézzel álló öt gyermek ellenében, s azt mondanák nekik: Na most szabad a verseny köztetek, küzdjetek vagy szaladjatok! (Zaj. Derültség.)"

83 A kisebbségi javaslat méltányosabb a magyar nemzet és nyelve irányában, mert elismeri annak elő jogosultságát, elismeri az ország integritását, de azonos nyelvkifejlődési és művelődési feltételeket szab meg valamennyi országos nemzetiségre nézve. Ha a nyelv volna az, ami által szétdaraboltatnék az ország, akkor az ország 78 Napló 112. 1. 80 Napló 112—113. 1. 81 Napló 115. 1. « Napló 115. 1. »3 Napló 117. 1. > Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. 209