Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

gyakorolni."

38 De úgy találja, hogy a javaslat a jogegyenlőséggel is ellentétbe jut, amikor minden törvényhatóságtól kizárólag magyar ügykezelési nyelvet követel. Kifogásolja azt, hogy a nyelvhasználatot csak az alsóbb hatóságoknál ismerik el és az országgyűlésen csak a horvátok használhatják nyelvüket. A javaslat indokolása e kifogások ellen a jó és gyors közigazgatással érvel, a többnyelvű ügykezelés azonban épen a közigazgatást nehezíti meg s könnyítést csak az hozna, ha egy tárgyat csak a közigazgatási többség nyelvén, a bíróság előtt pedig a felek nyelvén kezelnének. Az állami egységet is tévesen értelmezi a bizottság, mivel ennek a nemzetiségeket is magában kell foglalnia. „Jól tudom, — úgymond — hogy a nemzetiségek is Magyarországnak nagy hálával és köszönettel tartoznak, hogy Magyarország táplálta őket és Magyarországgal együtt felvirágoztak: erről a mostani pülanatban sem felejtkeznek meg és a magyar nemzetnek elsőségét és vezérletét most is örömmel elfogadják; de követelik drága anyanyelvük használatát hazájukban a testvériség és jogegyenlőség megígért alapján."

39 A központi bizottság javaslatát nem fogadja el. Plachy Tamás „szlávajkú, de magyar hazájukat forrón szerető" választópolgárai nevében örömmel üdvözli Deák javaslatát. Pártolja ezt a javaslatot, mert azt látja benne, hogy a nemzetiségi igényeknek ott kell végződniök, ahol a haza integritása kezdődik; mert a javaslat sem a nemzetiségi előjogokat, sem a nemzetiségi területek kikerekítését nem ismeri el, de a nemzetiségi kérdést a legtermészetesebb alapon, az egyéni szabadság biztosítása útján oldja meg. „A jövő majd fátyolt borítand azon korra, midőn a költő szerint »azon fáról tördesték a nemzetiségek a zöld gályákat, melyek árnyékában pihentek hosszú századok alatt« s nemsokára minden egyes kijózanodott nemzetiség fáradhatatlan munkásává leend a közös édes anya, a haza jóléte s boldogságának."

40 A javaslatot elfogadja. A muszkavezető hírében álló és az 1861. évi szerepléséből ismeretes Dobrzánszky Adolf, a Sáros megyei zborói kerület képviselője kijelenti, hogy a kisebbségi javaslatot fogadja el, majd hosszú jogtörténeti fejtegetésekbe kezd s azt igyekszik bizonyítani, hogy a magyar mellett a nemzetiségek is politikai nemzeteket alkotnak az országban. „Ezek szerint — foglalja össze fejtegetéseit — a tót és román nemzet már a magyarok bejövetele előtt önálló állami életet élt e hazában; a szerb és német nemzet nagyrészt később telepedett le ugyan, de letelepedtek a nemzeti önkormányzat feltétele alatt; a magyar nemzettel eredetileg szövetkezett jász-kún és orosz nemzetek pedig, mint a magyarok első szövetségesei s a haza szerzésében részesei, kezdettől fogva külön nemzeti önkormányzattal bírtak."

41 Csak 1836 óta vált törvényessé a „Magyarország" kifejezés, az addig használatos „regnum Hunga38 Napló 42. 1. 89 Napló 43. 1. *° Napló 44. 1. " Napló 46. 1.