Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

F. Vl'dik melléklet a 133. számú irományhoz? Törvénycikk a nemzetiségek egyenjogúságáról. I. FEJEZET. Nemzetiségi jogok a községi és egyházi közigazgatás terén. 1. §. A honnak minden polgára saját községe hatóságához intézett beadványaiban anyanyelvét, a más községek hatóságához intézettekben csak az ott divatozó nyelvet vagy nyelvek egyikét használhatja. 2. §. A községi gyűlésekben a tagok anyanyelvükön szólhatnak. 3. §. A községi gyűlések jegyzőkönyvének és a községi kormányzat belső ügykezelésének nyelvét a községi gyűlés határozza el általános szavazattöbbséggel. Ha az első szavazáskor egy nyelv sem nyerne általános szavazattöbbséget, a gyűlés tagjai az első szavazás alkalmával legtöbb szavazatot nyert két nyelv fölött újból szavaznak. Ügy kívánván a kisebbség, annak nyelvén is vezetendő a jegyzőkönyv, ha ezen nyelvre az összes szavazatoknak legalább Vs része esett a szavazás alkalmával. Az ez érdemben hozott határozat csak minden három év után, s akkor is a kérdés előzetes kijelölése mellett összehívandó határozatképes gyűlésem, a megjelent tagok 2

/3-ának kívánatára kerülhet újabb tárgyalás alá. Ha tárgyalás alá vétetik a határozat, a kérdés érdeme általános szavazattöbbséggel döntetik el. 4. §. A községi elöljárók a község egyes lakosaival való szóbeli érintkezésekben annak nyelvét kötelesek használni, akivel érintkeznek. 5. §. Az egyházközségek — azonban saját egyházi felsőbbségeik törvényes jogainak sérelme nélkül — anyakönyveik vezetése, saját iskoláik oktatási nyelve s általában az egyházközségi ügykezelés iránt szabadon intézkedhetnek. 7 Irományok II. k., 272—276. 1. — Thull Lipót, a „Krajan" szerkesztője külön röpiratban tette bírálat tárgyává az albizottság törvényjavaslatát. Abból Indul ki, hogy a törvény megalkotásánál nem kell tekintetbe venni olyan elemeket, akik törekvéseinek súlypontja a hazán kívül esik, de tekintettel kell lenni a nemzetiségek fölébredt öntudatára és méltányos igényeiket teljesíteni kell. A javaslatot jószándékú kísérletnek tekinti, de nem találja kielégítőnek. Az egyes rendelkezések bírálata után hiányolja a törvényjavaslatban azt, hogy nem nevezi meg az egyenjogúságra igényt tartható nemzetiségeket, nem intézkedik az idegenekre, a magánintézeteknek egymással és külföldi intézetekkel való közlekedésére, a nemzetiségi egyletek és intézményekre, valamint a nemzetiségek közti vitás kérdések elintézésére vonatkozóan, sem a nemzeti zászló használata és a törvény áthágásáért járó fenyítés tekintetében. Az idegeneket, vagyis nem honosított polgárokat nézete szerint szigorúan el kellene tiltani a nemzetiségi mozgalmakban való részvételtől és hazai egyletekbe való belépéstől, a nemzetiségi egyleteknek pedig csak a kormány jóváhagyásától függően volna szabad megengedni a külföldi intézményekkel a kapcsolat felvételét. A törvény elleni kihágások büntetése nélkül a törvény hatálya nem volna fenntartható. A nemzetiségi zászlók és jelvények használatát a törvény által meghatározandó alkalmakkor megengedhetőnek véli. Bírálatát a következő jelszóval zárja be: „Nemzetiségi autonómia, azaz: elválasztása a nemzetiségi ügyeknek az állam ügyeitől". (Egyéni nézetek a nemzetiségi kérdés megoldása tárgyában. Pest, 1867, 40. 1.)