Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés
I. Ferenc uralkodásának második felében, majd 1835-ben bekövetkezett halála után V. Ferdinand királysága alatt is az államtanács és az államkonferencia intézte a legfőbb politikai ügyeket. A konferencián a vezetőszerepet Metternich, mint 1821 óta a külügyek vezetője és Kollowrat-Liebsteinsky gróf, mint 1826 óta a belügyek referense vitte. A magyar ügyek tárgyalására rendszerint külön „magyar konferenciát" hívtak össze, amelynek tagjai a magyar konferenciai tanácsosok voltak. Ennek javaslatait vizsgálta felül a konferencia, mely ugyancsak Metternich és Kollowrat irányítása alatt működött s ők voltak a tagjai a harmadik instanciának is, ahol a magasabb díszt Lajos és Ferenc Károly főhercegek szolgáltatták. Kollowrat cseh nacionalista volt, aki gyűlölettel fordult a magyar nyelvi követelésekkel szembe és ellensúlyozásukra a szláv nemzetiségi törekvéseket támogatta. 1845-ben is a magyar nyelv teljes győzelme után a kamarának még mindig a német nyelv bevezetésére tett javaslatot. 12 Kollowrat nagy ellenfele az államkonferencián Metternich volt, aki riválisánál magasabb nézőpontból szemlélte és rugalmasabban kezelte a magyar nyelv ügyét. 1825-ben még abszurdumnak tartja azt, hogy a törvényeket latin és magyar nyelven szerkesszék és mind a két szöveg eredeti legyen, de tíz év múlva már államérdekből túlteszi magát ezen a logikátlanságon és József nádor javaslatára elfogadja ezt a megoldást. Véleménye szerint a magyar nyelvi törekvésekkel szemben két út lett volna járható: vagy ellenszegülni és elnyomni, vagy elére állani! A kormány azonban egyiket sem választotta s ennek az lett az eredménye, hogy az ellenzék engedményeket csikart ki a kormánytól anélkül, hogy ezért köszönettel tartozott-volna. Mivel az áramlatot már úgyis késő elfojtani, az 1839/40. évi országgyűlésen József nádorral együtt a magyar nyelvi követelések mellé állott. 1 * Kollowrat és Metternich iratai között is megtaláljuk a magyar nyelv ellen azt az érvet, hogy a magyar államnyelv a nemzetiségek jogait csorbítja, de ezt ők sem használták nagyobb őszinteséggel, mint Izdenczy és Baldacci. Amikor tizennégy évi szünet után az országgyűlés a Széchenyi által tett alapítvány lelkes hangulatában összeült, megszaporodtak a magyar nyelv hívei, de ellenzőinek száma sem csökkent. Az 1825/27. évi országgyűlésen elsősorban az 1805: IV. tc. végre nem hajtása ellen hangzottak el súlyos kifogások. A radikálisok, ezek közé tartoztak a nemzetiségi vármegyék közül Bihar, Máramaros, Pozsony, Szatmár, Ung követei is, a magyar nyelv azonnali bevezetését követelték a közigazgatás minden ágazatába. A mérsékeltebbek s köztük nemcsak a felvidéki vármegyék, hanem a magyar Csongrád és Pest is több éves határidővel megelégedtek volna. A horvátok ismét tiltakoztak az ellen, hogy a magyar nyelvet Horvátországban hivatalossá tegyék. A feliratra adott királyi válasz min12 Szekfű: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. 106—108. 1. 105., 133., 136., 139., 140., 165. sz. irat. 18 Szekfû i. m. 109—112. 1. 67., 104., 109., 111., 127. sz. irat.
