Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

Bevezetés

érdemei jutalmául ezt az állást még Resman életében odaígérte. 35 Posel hivatali utasítása 1538. május 5-én kelt, s lényegében megegyezett a Resmannak adott 1531-i utasítással. Egyebek között arra kötelezte ez az utasítás, hogy a pozsonyi harmincad 3 fiókhelyén: Sopronban, Zurányban és Nezsideren egy-egy írnokot tartson. Ezen­kívül az utak ellenőrzésére 5 lovast is kellett tartania. 36 Posel még 1542-ben, sőt utána is, ellenőre volt a pozsonyi harmincadcsoportnak. A korunkra maradt, többször említett első 1542-i kötet Posel harmincadellenőri naplója. A Thurzó Eleknek elzálogosított nagyszombati és trencséni harmincadcsoport kincstári ellenőrzés alá vonása már bonyolultabb feladat volt, mint a pozsonyi ellenőr megbízatása. Az 1532 és 1534 között kelt záloglevélben az uralkodó lemondott arról, hogy a befolyó jövedelmet a nagyszombati és a trencséni harmincadoknál ellenőrizze. Sőt arra is felhatalmazta Thurzót és testvérét, hogy előzetes bejelentés kötelezettsége mellett tovább is adhassák a zálogba kapott harmincadokat. 37 Ez meg is történt. Thurzó egy időre Katzianer János királyi főkapitánynak engedte át a birtokában levő harmincadok fél jövedelmét. 38 Ennek ellenére kísérlet történt a kincstári ellenőrzés bevezetésére. 39 Ez a kísérlet azonban nem járt sikerrel. Szlavóniában, mint már említettük, gyorsabb ütemben történt a kincstári harmin­cadigazgatás helyreállítása. 1538-ban már kincstári harmincadosok szedték a vámot. Ezek mellett kincstári ellenőrök működtek. De mind a harmincadosok, mind az ellenőrök nem a magyar, hanem az alsó-ausztriai kamarának a tisztviselői voltak. I. Ferdinánd a kincstári kezelésbe visszakerült szlavóniai harmincadokat kivette a magyar kamara igazgatása alól és az alsó-ausztriai kamarának rendelte alá. 40 Az uralkodónak ez az intézkedése, amelyről a magyar kamara csak utólag és nem is közvetlenül tőle értesült, 41 sérelmes volt a magyar pénzügyigazgatásra nézve. De nem egyedüli sérelem volt, amely a harmincadigazgatás kincstári kézbe vétele során a magyar kamarát és rajta keresztül Magyarország állami önállóságát érte. Az elzálogosított harmincadok kincstári ellenőrzésének bevezetése után vagy mel­lett, vagy helyett, az uralkodó következő intézkedése a kincstári harmincadigazgatás érdekében az volt, hogy elrendelte a harmincadszedést a kincstár részére is azokon a helyeken, amelyek zálogban voltak. Erre az intézkedésre nem mindenütt egyidőben 35 Hirsch Tamást, aki Resman mellett működött, az alsó-ausztriai kamara bízta meg azzal, hogy ideiglenesen vegye át Resman hivatalát. L. az elözö jegyzetben idézett levelet. Kubinyi Lénárdot a magyar kamara nevezte ki, s ezt a kinevezést az uralkodó először meg is erősítette. Uo. Ben. res. II. k. 19. Utóbb azonban megváltoztatta elhatározását, hivatkozva Poselnek tett korábbi ígéretére, s felszólította a magyar kamarát, hogy Kubinyit elbocsátva Poselt nevezze ki. Egyben rendre is utasította a magyar kamarát, hogy a jövőben csak olyan személyt nevezzen ki, akinek alkalmazásához a király hozzájárult. L. az 1538. április 1-én kelt királyi rendeletet. Uo. Ben. res. 1538. ápr. 1. Kubinyi Lénárdnak kárpót­lásképpen szlavóniai harmincadosi állást ajánlott fel, a Pekry-féle, kincstári kezelésbe visszavett fél­harmincad igazgatását. Uo. Ben. res. 1538. aug. 3. Arról nincs tudomásunk, hogy Kubinyi ezt az állást elfogadta-e vagy sem. 30 Posel utasítását 1. uo. Ben. res. II. k. 29—30. Egykorú hivatalos másolat. 37 Orsz. Lvt. A 57. Magy. kanc. lvt. Libri Reg. I. 237. 38 L. Thurzó 1533. szept. 17-én kelt levelét a magyar kamarához. Orsz. Lvt. E 41. Kincst. lvt. M. kam. Litt, ad cam. exar. 1533. szept. 17. 3Q 1533-ban Macedoniay Miklós özvegye jelentkezett Thurzónál a király megbízólevelével. Thurzó kifi­zette az ellenőri félfizetést, a másik félfizetés ügyében pedig Katzianerhez utasította az özvegyet. Uo. 40 Orsz. Lvt. E 21. Kincst. lvt. M. kam. Ben. res. 1538. febr. 4. 41 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents