Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948

ciós politika is. Ezt az utat azonban akkor tudták a baloldali erők előrelendíteni, amikor a politikában teljes hegemóniát szereztek, a polgári demokrácia képviselőit pedig eltávolították a közélet területéről. A helyi közigazgatási kérdések átfogóbb megoldása mellett úgyszólván napi feladatok is jelentkeztek, amelyeket a továbblépés érdekében rendezni kellett volna. Ilyen volt például a közigazgatás egyszerűsítését szolgáló ügyviteli és kezelési reform, amely a hivatali bürokrácia túltengését igyekezett fékezni, vagy a hivatali dolgozók túlterhelését enyhíteni. Meg kellett volna állítani a jogszabályinflációt. A közigazgatási jogszabályok özöne árasztotta el a közigazgatási hivatalokat a tőkés társadalmi rendszerben. E jogszabályok túlnyomó része 1945 után is érvényben volt, és a jogszabályok tengerében elég nehéz volt eligazodnia a jog végzett egyéneknek is. Éppen ezért az egyik elsődleges feladat a reform területén a jogszabályok áttekinthetőségének a megteremtése lett volna. Közigazgatási szakemberek megállapítása szerint a magyar jogszabályinfláció azt eredményezte, mintha egyetlen jogszabály sem lenne. Ezért volt szükség arra, hogy vármegyénként, a thj. városokban különleges szakértőket alkalmazzanak, akik a megfelelő jogszabályt kiválasztották és alkalmazták a közigazgatási gyakorlatban. Ez azonban újabb egyének alkalmazását hozta magával, sőt újabb hivatalok létesítését eredményezte. A korszerű adminisztráció megteremtésének társadalmi szükségességét az államhatalom is hangoztatta, vállalva annak anyagi kihatásait is. A hatalmi szervek vezetői nyilatkoztak e kérdésről: ,, Az erre fordított költségeket az államnak vállalnia kell, de csak addig, amíg az adminisztráció fenntartására fordított összegek arányban vannak azzal az értékkel, melyet az adminisztrációval meg akarunk védeni." 2. A Jogi Reform Bizottság közigazgatási koncepciói A reform konkrét kidolgozásával több állami fórum is foglalkozott. Végső soron a kormány a Belügyminisztériumtól várta a reform összegezését, amelyet a koalíciós pártok terjesztettek volna elő. Ez az út azonban — mint arra már utaltunk — nem volt járható. A Belügyminisztériumban kommunista majoritás volt, és ezt a tényt a nem kommunista pártok úgy értékelték, hogy ott a közigazgatási reform kommunista változatát képviselik. Ebben volt is igazság, hiszen a szociáldemokrata politikai államtitkár. Kis Roland nemegyszer panaszolta, hogy a miniszter a referenciát nem tőle, hanem közvetlenül a főosztályvezetőktől kéri, akik tudvalevőleg az MKP tagjai voltak. Persze voltak itt kisgazdapárti és parasztpárti alkalmazottak is. Itt működött a parasztpárti Bibó István, akiről köztudott, hogy a közigazgatástudomány neves szakembere, és Erdei Ferenccel közösen képviselték a Parasztpárt által előterjesztett közigazgatási reformkoncepciót. A racionalizálási kérdések összehangolására a Miniszterelnökség még 1945-ben létrehozta a Jogi Reform Bizottságot. Feladata elsősorban a jogszabályok rendezésében volt. A bizottságnak kellett határoznia arról, hogy mely jogszabályok maradhatnak érvényben az 1944 utáni időkben. Kidolgozták reformterveiket a koalíciós pártok is. Az MKP a Jogi Albizottságra bízta