Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948 1. A reform bevezetésének lehetőségei A kormány által 1945 tavaszán foganatosított közigazgatási intézkedések a polgári közigazgatás szervezetében lényeges módosulást eredményeztek. A változtatást a kormányzat és a koalícióba tömörült politikai pártok is igényelték. A belügyi kormányzat, a közigazgatási reformot 1946 tavaszán Rajk Lászlónak a minisztérium élére kerülésével tűzte napirendre. A belügyi kormányzat 1946 elején még hitte, hogy a koalíciós pártok a közigazgatási reform kérdésében egységes álláspontot tudnak kialakítani, melyet kormányszintű tanácskozásra bocsátanak, és a tervezetből a nemzetgyűlés törvényt alkothat. A koalíciós politika azonban igen bonyolult formában nyilatkozott meg, így a pártok javaslatait a közigazgatási kérdésekben egyeztetni lehetetlen volt. A helyi közigazgatásban az erőegyensúlyt az 1945 nyaráig kialakult politikai helyzet alapján lehetett fenntartani. Ez azt jelentette, hogy a koalíciós pártok paritásos alapon küldhették tisztviselőiket a helyi önkormányzati testületekbe. így a helyileg működő kisebbségi pártoknak is ugyanannyi képviselőjük volt az önkormányzati testületekben, mint a többséggel rendelkező pártnak. A paritás a, ,pártközi béke" létrehozásán túl lehetőséget nyújtott viszonylagos politikai harmóniára, s így a közigazgatásban biztosította mindazon feltételeket, melyeket az adott település társadalma egyébként is megkövetelt. Meg kell azonban állapítani, hogy valamennyi politikai párt saját érdekeit kívánta kidomborítani és érvényesíteni. A vidéken nagyobb taglétszámmal rendelkező pártok — mint a Szociáldemokrata vagy a Kisgazdapárt — 1945 őszén több alkalommal hangot adtak abbeli kívánságuknak, hogy a helyi hatalomban kizárólagos rendelkezési jogot kapjanak. Megerősödött ez a követelés az 1945. évi nemzetgyűlési választásokat követő időkben, amikor a választási győztes Kisgazdapárt a többség érvényesítését nemcsak a kormányban, hanem a helyi igazgatásban is magának követelte. Erre azonban azért sem kerülhetett sor, mert a többi párt ezt a kisgazdapárti törekvést lefogta, és így sikerült a paritást megőrizniük. Az 1947. évi nemzetgyűlési választások eredményét az MKP sem tudta a közigazgatásban teljes mértékben kihasználni, így az önkormányzatokban az egyenlő arányt 1948 nyaráig — a koalíciós politikai rendszer nyílt felszámolásának kezdetéig — fenn tudták tartani. A kormányzat igényelte, hogy a közigazgatást a háború utáni politikai és társadalmi fejlődéshez igazítsák. A demokratikus átalakuláshoz korszerűbb közigazgatási szervezetre volt szükség. Ez pedig két lehetőséget rejtett magában: az önkormányzati formák további tökéletesítését vagy az önkormányzatok teljes felszámolását és helyette a népi közigazgatási szervezet megteremtését. A területi önkormányzatokban a közösség ügyeit a helyi szervek végezték. A választott testületek és ezek tisztviselői a helyi ügyeket a központi hatalomtól némileg elkülönülve, bizonyos fokú függetlenséggel tudták intézni. Mivel az önkormányzati szerveket