Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

Az önkormányzati tisztviselők életkörülményei meglehetősen alacsony színvonalon álltak az 1945 utáni években. A tisztviselők nagy része nyári szabadságát (8—21 napig terjedhetett) mezőgazdasági munkásként töltötte el, és ezzel szerzett terményt a megélhetéséhez.

150 A községi jegyzőknek természetbeni javadalmaik voltak, és így ez a réteg volt az önkormányzati alkalmazottak közül aránylag a jobban ellátott. A jegyzői javadalmak persze nem egységesek. A járási főjegyzők jövedelme már jóval kisebb volt. Az alispánok véleménye szerint a javadalmazás különbözősége következtében a községi jegyzőket nem lehet a járási hivatalokba elhelyezni. Ugyanez a helyzet a megyei jegyzői karban is, ahová ugyancsak nem lehet a községekből képzett közigazgatási szakembert áthelyezni, mert anyagi okokból az állást nem fogadják el. A főispánok is elégedetlenek voltak járandóságukkal. Azzal érveltek, hogy 1945 előtt a főispán havi 850 Pengő nyugdíjba beszámítható fizetést kapott, és volt még havonta 400 Pengő képviseleti átalánya, továbbá útiátalánya is, és ahol nem volt szolgálati lakás, ott lakáspénz is járt nekik. 1945 után a főispánt az V—2 fizetési osztályba sorolták, amely a forint bevezetését követően havi 540 forint fizetéssel járt. Megszüntették a képviseleti átalányt, sőt lakbérfizetésre is kötelezték, ami a havi fizetés 25 %-át is elérhette. A főispáni állás reprezentációs kiadásokkal" járt. Miniszterek, országos hatáskörű szervek vezetői, politikusok gyakran megfordultak a főispánnál. Az ellátási költségeket a főispán a havi fizetésből fedezte, holott ez az összeg saját családja fenntartására is szűkösnek bizonyult. Felvetődött 1946 végén, hogy a főispáni státust a Hl. fizetési osztályba sorolják, a képviseleti átalányt pedig 1946. szeptember 1-jéig visszamenőleg utalványozzák ki számukra. A főispánok általában tágas lakásokkal rendelkeztek, melynek legfeljebb egy-két helyiségét lakta a főispán és családja. A lakás többi része reprezentációs célokat szolgált, itt szálltak meg a kormány, a nemzetgyűlés, a pártok kiküldöttei. Ezért kérték a főispánok, hogy lakásaikat a lakbérfizetés alól mentesítsék, illetve akik bérlakásban laktak, azoknak a lakbért a Belügyminisztérium térítse meg.

151 Intenie kellett a belügyminiszternek a törvényhatóság első tisztviselőit, hogy a megyei pénz- és vagyonkezelésnél, azután a gazdálkodásnál az érvényben lévő jogszabályokat be kell tartani. A belügyminiszter 1947 elején tartott főfelügyeleti vizsgálata során súlyos mulasztásokat tárt fel néhány törvényhatóságban, amelyek nemcsak a jogszabályok nem ismeréséből, hanem azok tudatos áthágásából következtek. Az egyik alispánt 1947 elején fegyelmi úton felelősségre vonták, majd a vizsgálat lefolytatása után állásából is felfüggesztették. Kiderült, hogy a megyeház helyreállítása, a bútorzat beszerzése során versenytárgyalást nem tartottak, a megrendeléseket szóban intézték, nem kérték ki az államépítészeti hivatal és a számvevőség szakvéleményét. Az alispán eladta a megye régi gépkocsiját, helyette két újat vásárolt. Ehhez az akcióhoz a törvényhatóság engedélyével nem rendelkezett, de a minisztert sem kérdezte meg. A törvényhatósági vagyon kezeléséről pedig már az 1030—1945. M. E. sz. rendelet intézkedett, amikor kimondta, hogy a költségvetésben előirányzott hitel felhasználása, 150 Pl Arch. 274. f., 15. cs., 31. ő. e. 151 Vö. 155.059-1947. m-l. B. M. sz. r. (L. még FML. Főispáni iratok, 1947-591. sz.)