Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

tak. Átcsatolás abban az esetben történhetett, ha a kérdéses területen lévő birtokosoknak az a része kérte, akik az állami egyenes adónak több mint 50%-át fizették a területről. Az átcsatolási kérelmet a birtokosoknak kérvényezniük kellett. A kérvényben foglalt adatok hitelességét a hatóság a földadókataszteri nyilvántartással vetette egybe, és csak ezután vizsgálták meg, hogy az átcsatolás a közigazgatás érdekében áll-e (pl. közelebb fekszik a község központjához, kedvezőbbek a közlekedési viszonyok). Ugyancsak meg kellett vizsgálni azt is, hogy az átcsatolással a község terhei mennyivel növekednek, illetve képes lesz-e elviselni a kötelezettségeket a kieső jövedelem híján. Amennyiben községi törzsvagyon feküdt a kérdéses területrészen, tehát közlegelő, birtokossági erdő, községi szántók, akkor az ügyet a vármegyei kisgyűlés elé kellett terjeszteni tárgyalás végett. Amennyiben a törvényhatósági kisgyűlés előtt egyezségre nem került volna sor, úgy jogorvoslatot a birtokosoknak ez a csoportja bírói úton kereshetett. Az átcsatolás ügyében az alispán véglegesen határozott. Az előkészítést községek esetében a járási főjegyző, megyei városoknál pedig az alispáni hivatal végezte. A Belügyminisztérium a már említett kormányrendelet értelmében más törvényhatóságokhoz átcsatolhatott határrészeket a vármegyék érintkező pontjain. Községek átcsatolására is volt a minisztériumnak felhatalmazása, de ez csakis az érintett törvényhatóságokkal történő megegyezés alapján mehetett volna végbe. A vármegyék ezt a kérdést közgyűlés elé vitték, ahol az átcsatolások ellen meglehetősen erős ellenállás bontakozott ki. Az átcsatolások egy részét azonban mégis sikerült végbevinni. A Belügyminisztérium a más törvényhatóságokhoz történt átcsatolásokat a törvényhozásnak bejelentette. A községek egyesítésének folyamata a következő volt; a két érintett község képviselőtestülete az egyesítést letárgyalta, azt alapos indoklással a törvényhatósághoz terjesztette fel. A kérdést az alispán véleményezte, és végül az egyesítést a belügyminiszter mondta ki. 1945 után felgyorsult az egybeépült községek egyesítése. Ezeknek a letelepüléseknek az egyesítését a Közigazgatási Racionalizálási Bizottság készítette elő. g) Községi háztartás A háztartás vitele a községi önkormányzati igazgatás bonyolult területe volt. Az egyre erősödő infláció következtében a gazdálkodás szinte lehetetlenné vált 1945 nyarától a stabilizációig. A községi háztartás fogalomkörébe a vagyonkezelés: a vagyonszerzés, elidegenítés, költségvetés, zárszámadás, számvitel tartozott. A községi vagyon ingó- és ingatlanvagyonból és különféle jogokból állt. A vagyont évente leltározták, melyet a zárszámadáshoz csatoltak. A vagyonleltár a község gazdasági erőforrásainak a számbavételét szolgálta; kimutatta a községi vagyont, intézményeket, a közüzemeket, az alapokat, a tartozásokat, követeléseket, az ingó- és ingatlan vagyont. Rögzítette a község tiszta vagyonát. Meg kell jegyezni, hogy a közjogi bevételek (adóbevétel) nem tartoztak a községi vagyon közé, hanem csak a magánjogi természetű gazdasági elemek képezték azt. A vagyonleltár két részre oszlott: cselekvő vagyonra és szenvedő vagyonra. A cselekvő vagyonba tartoztak: az ingatlanok, tőkék, értékpapírok, jogosítványok, községi üze-