Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

si feladatokat a községi önkormányzati igazgatásnak végre kellett hajtani. A szakigazgatási szervek túl sok feladatot róttak már a 20. század harmincas éveiben a községekre. A Magyary iskola azt vallotta, hogy az önkormányzati és a szakigazgatási tevékenység egybefolyik, s alig lehet különbséget tenni a két fajta közigazgatás között. Ezért beszéltek az iskola követői egységes községi közigazgatásról, amelyet az élet hozott létre. A túlterhelt községi adminisztrációt látva a reform hívei javasolták, hogy a vármegyén alakuljon egy koordinációs hivatal, amely a községi feladatokat megszűrve közvetítené a községhez. Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a járási főjegyzőnek a községi szakigazgatási feladatok elvégzésébe beleszólása nemigen volt, ezért kívánták ebből végleg kikapcsolni a közigazgatási reform hívei. A szakigazgatási szervek ugyanis a feladatok elmaradása miatt a községi jegyzővel szemben rendbírságolással éltek, ami ellen a jegyzői kar egységesen tiltakozott. A község felett a belügyminiszternek közvetett felügyeleti jogköre sem volt. Konkrét ügyek a Belügyminisztériumban csak jogorvoslat formájában csapódtak le. Ebben az esetben viszont a belügyminiszter elrendelhette az új közigazgatási eljárást és a határozathozatalt. A községi vagyonfelügyel etet a pénzügyminiszterrel közösen végezték. Ha a községi pótadó az állami egyenesadó 50%-át meghaladta, akkor annak engedélyezése és a költségvetés ellenőrzése a BM-ben és a PM-ben történt. A községi költségvetést a vármegye székhelyén két-három esztendőnként miniszterközi bizottságok megvizsgálták. A bizottság konkrét intézkedéseket tehetett a községi költségvetéssel kapcsolatban, egyes tételeket megsemmisíthetett, másokat felemelhetett. A minisztériumoknak ez a vizsgálata sértette az önkormányzati jogot, ezek miatt panasz gyakran érkezett a vármegyéhez, ahol az érintett községek tiltakoztak. A törvényhatóságok a pénzügyi gyámkodást nem tartották reális intézkedésnek. Erre meg is volt minden alapjuk, hiszen a kérdéses minisztériumok a helyi viszonyokat nem ismerték, s a költségvetési tételek módosítását az országos irányelvek alapján végezték el. A miniszteriális bizottságok egységes financiális elveket akartak a községekre erőszakolni, amely általában tiltakozásra adott alkalmat a községekben, de a vármegyéknél is.

125 A községek és a városok háztartásáról 1944-ben kormányrendelet intézkedett, amely az egyszerűsítést szolgálta. Ezt a rendeletet (2100. sz.) azonban az 1946. évi 10.050. sz. kormányrendelet hatályon kívül helyezte, és az egyszerűsítési eljárás a háztartás területén nem ment át a gyakorlatba. A 4330—1945. sz. kormányrendelet a községi területváltozásoknál felhatalmazta a belügyminisztert, hogy a közigazgatás sikere érdekében a községegyesítéseket, a fejlesztéseket, illetve a visszafejlesztéseket saját hatáskörben végezze el. A községi terület nagyságát jogszabály nem írta elő. Általában 200—2500 hektár területen kisközséget, 2500—5000 hektár közötti területen pedig nagyközséget szerveztek. A telepes községek határát azonban törvény szabályozta: az 1936. évi 27. tc. 63. §-a értelmében a telepes község bel- és külterületének minimum 100 kat. holdnak kellett lenni. A községi területek 1945 után főleg határátcsatolással vagy községegyesítéssel változ125 FML. Alispáni iratok, 1946—14. 628. sz.