Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

A közbirtokosságok vagyonkezelését a főjegyző ellenőrizte, a jelentést a közbirtokossági vagyonról és egyéb kérdésekről ő tette meg a Közigazgatási Bizottság gazdasági albizottságához. Amennyiben a községi érdekeket veszélyeztetve látta, bejelentést tett az alispánhoz, aki a tiszti főügyész közbejöttével gondoskodott a községi érdekek védelméről. A főjegyző fegyelmi jogkörében intézkedhetett a községi jegyzők felett. Pénzbírsággal sújthatta a szabálytalanságot elkövetett községi tisztviselőket, fegyelmi eljárást elrendelhetett, és ennek folyamán állásától is felfüggeszthette a tisztviselőt. Ellenőrizte az állami anyakönyvvezetést, döntött a vitás illetőségi kérdésekben, befolyását érvényesíthette a közigazgatásban hivatalvizsgálat és járási tiszti értekezletek alkalmával. A szakigazgatás területén befolyt a főjegyző az iparügyi, a katonaügyi, vallási, iskolai felügyeleti (nem pedagógiai szakkérdésben), közegészségi, közúti, cselédügyi, gazdasági rendészeti, rendőri büntetőbíráskodási ügyekre. 1946-ban a járási főjegyzők a belügyminisztertől kaptak felhatalmazást a községi közigazgatás szorosabb ellenőrzésére. A járási főjegyzők gyakoribb községi látogatását szorgalmazta a belügyminiszter. Egyébként a járási főjegyzőknek három hónap alatt 10 községi látogatást kellett végeznie. Ezeken túl azonban az adóbefizetés és terménybeszolgáltatás szorgalmazására gyakrabban keresték fel a községeket, s ahol az adófizetésben és a terménybeszolgáltatásban elmaradást tapasztaltak, ott saját maguk vették kézbe annak irányítását. A belügyminiszter ugyanis a járási főjegyzőket személyesen tette felelőssé a beszolgáltatások időben pontos teljesítéséért. A belügyminiszter a közigazgatási apparátusból az egyébként is megterhelő feladatokat ellátó járási főjegyzőket látta olyanoknak, akik az adót és a terménybeszolgáltatást végrehajtó apparátus nélkül is eredményesen végezhetik. Egy körrendeleteben ezzel kapcsolatosan sokat sejtető gondolatokat fogalmazott meg a belügyminiszter: , ,Nem fogadok el olyan kifogást, hogy nincs elegendő vagy nem megfelelő községi alkalmazott. Ennek a kérdésnek az áthidalása a járási főjegyző feladata, és a járási főjegyző alkalmassága vagy alkalmatlansága tűnik ki abból, hogy a személyi és azon keresztül az önkormányzati és állami szempontból is rendkívüli fontossággal bíró kérdést miként oldja meg? Ha az eredmény nem lesz megfelelő, abból azt látom igazolva, hogy az illetékes szerv nem akar vagy nem tud hivatásának megfelelni."

123 A Fejér vármegyei alispán a járási főjegyzőket mulasztás esetén rendbírsággal sújtotta. A községi elöljáróságoktól sorra érkeztek a kimutatások, melyekből kitűnt, de a jegyzők is jelentették, hogy a lakosság a terménybeszolgáltatást teljesíteni képtelen. Csákberény községben 1946. évben a beszolgáltatásra előirányzott gabonának mintegy negyede termett, adót fizetni pedig más bevételi forrás híján a lakosság képtelen volt.

124 Szakigazgatási kérdésekben a szakminisztereknek is joguk volt a községi ügyekben intézkedni. Ehhez azonban a Belügyminisztérium közreműködésére is szükség volt. A szakigazgatási tevékenységet végző községi tisztviselők leginkább az alsó- és középfokú szakigazgatási szervekkel voltak kapcsolatban; így a pénzügy igazgatóságokkal, az adóhivatalokkal, a járásbíróságokkal, az ügyészségekkel, a közjegyzőkkel. A szakigazgatá123 FML. Alispáni iratok. Megyei tiszti értekezletek jegyzőkönyvei. (Továbbiakban: Alispáni iratok. Megyei tiszti ért. jkv.), 1947. január 10. 124 163.317-1946. ffl. 9. B. M. sz. r.