Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)
BEVEZETÉS
önkormányzat újjászervezése került szóba. Hogy az önkormányzat végül mégis kiteljesedett, azt a nagymúltú magyarországi önkormányzati tradíciók és a koalíció ereje eredményezte. Az önkormányzati közigazgatás ellen mégis több tényező hatott. A főispán működésének kiterebélyesedett területe volt, rendkívül megnövelt hatáskörrel. A főispánnak meghatározó lett a szerepe a törvényhatóságban, akinek politikai pártállása, a közügyek iránti érzékenysége, koordinatív tehetsége sajátos arculatot adott a törvényhatóságnak. A főispán 1948-ig ezt a kiemelt szerepet gyakorolta. Önkormányzatellenes volt a testületek és a tisztviselők ideiglenes választásának rendszere, amely a közép- és alsófokú közigazgatás provizórikus jellegét és ezzel együtt ingatagságát emelte ki. Az 1030. sz. rendelet a közigazgatás véglegesítését 1947. december 31-e utáni időkre halasztotta el. Tudjuk, hogy a politikai körülmények folytán erre a községi választásra a koalíciós időszakban nem került sor. Az 1945—1947 közötti időszak a tisztviselői garnitúra számára egyáltalán nem volt nyugalmas, s a létbizonytalanság érzése nemcsak a Horthy-rezsimben aktív közszolgálatot teljesítőknél volt lemérhető, hanem az újonnan, a demokratikus államrend által állított egyéneknél is. A kormányzat a községi választásokat 1947 utáni időkre halasztotta, mert úgy vélte, hogy arra az időre egy baloldali többségű nemzetgyűléssel fog rendelkezni, ami megfelelő garancia lesz, hogy a községi választásokon a politikai baloldal győzedelmeskedjék. Az ország fejlődése azonban ennél a parlamentáris jellegű, békésebb fejlődésnél jóval bonyolultabban alakult, s a polgári erők összecsaptak a politikai baloldallal, míg végül is, a baloldali blokk elzárta a polgári demokrácia érdekeinek érvényesülését az önkormányzatok területén. A Kisgazdapárt vezérei ugyanis az önkormányzati közigazgatás eredeti hatáskörének helyreállítására törekedtek, míg a Magyar Kommunista Párt az önkormányzat és az úgymond demokratikus centralizáció elvét igyekezett összeegyeztetni, és kitapintható a centralizáció felé való útkeresés. Az MKP abból az elképzelésből indult ki, hogy a háborús évek után az országnak központi irányításra van szüksége. E kérdésben a Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt között súlyos nézeteltérések keletkeztek, míg a másik két koalíciós párt közöttük lavírozott e kérdésben. A Kisgazdapárt a nemzetgyűlési választások sikereire hivatkozva a parasztság számára több politikai előnyt követelt, s ezen a réven kívánta a parasztságot a magyar politikai élet determináns tényezőjévé tenni. A Kisgazdapárt szerint kiemelt szerepet kell kapnia a különböző agrárszövetkezeti formáknak; a közbirtokosságoknak, társulatoknak, gazdaköröknek és a parasztszövetségnek. Ezt a kisgazdapárti velleitást azonban a munkáspárti falanksz lefogta. E kérdésben a szociáldemokraták is felsorakoztak a kommunisták mellé, egyben megakadályozták, hogy a két parasztpárt agrárius nézetei realizálódjanak. Tehát, így nem válhattak a paraszti agrárszervezetek az önkormányzatok politikai támaszává, és ki is iktatódtak a magyar falu társadalmi és politikai életéből. Ezek a szervezetek pedig demokratikus hagyományokkal rendelkeztek, és a parasztság érdekében eredményesen tudtak volna tevékenykedni. 15 15 Közigazgatási reformtörekvések. Uo.
