Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

BEVEZETÉS

ban képviselete lett volna. Ugyanakkor a birtokos parasztság helyére a joggal várt szegény parasztság sem került megfelelő arányban, hanem a már állami függőségben lévő alkalmazottakat, falusi értelmiségieket, főleg az agrárértelmiséget találjuk ott. Egyes szervezeti változások 1945-től az önkormányzati közigazgatás fejlődésének irányába hatottak: megszüntették például a polgármester kiterjedt hatáskörét, és mellé szervezték a városi tanácsot; kibővítették a törvényhatósági bizottsági közgyűlés hatáskörét, több ügyet elvontak a kisgyüléstől és ezzel szinte felesleges szervvé is téve azt. Nem véletlen, hogy a kisgyűlés és a közigazgatási bizottság tagjai a törvényhatóság részéről ugyanazok a személyek voltak. Ugyanakkor szervezeti változásokkal kezdték meg, majd folytatták a későbbi években a centralizációt, kiépítve egy monolitikus társadalom és államrend szervezetét. A koalíciós években azonban még a pártok közösen viselik a politikai felelősséget. Az önkormányzati légkörben nem nagyon volt alkalom arra, hogy egyik vagy másik párt az önkormányzatban egyéni akciókat hajtson végre. Erre ugyanis nem volt lehetőség, vagy ahogy azokban az években kifejezték, az önkormányzatban nincs olyan politikailag légüres tér, ahová külön utakon bármelyik párt egyéni akciókkal besétálhasson. Ezért volt a koalíciónak a demokratikus önkormányzat az egyik fellegvára, ahol a kiélezett helyzetekben is minden párt vagy politikai csoport viszonylagos harmóniát talált. Az önkormányzat ellenfelei a polgári társadalom idején az állami ügyek intézésének hatékonyságát a centralizált igazgatásban látták. Javaslataikban a szakigazgatási szervek széles körű kiépítését, az állami szervek dekoncentrációját hirdették. A centralizáció előnye ugyanis az egységes intézkedés, a központi akarat erőteljes érvényesülése, és ezen keresztül a közigazgatási tárgyilagosság fenntartása. Hátránya viszont a centralizált közigazgatásnak a helyi ügyektől való távolsága, sőt attól való bizonyos mértékű idegensége. A centralizmus olyan helyi ügyeket is intézkedési hatáskörbe von, melyeket egyébként megnyugtatóan a helyi önkormányzatok tudnak elintézni és ezen felül túlságos gyámkodást is gyakorol az alsófokú közigazgatás felett, magához von egészen kis jelentőségű gazdasági ügyeket is (pl. vásárolhat-e a község a kisbírónak, az éjjeliőrnek egyenruhát, csizmát), s ezzel nem segíti elő az alsófokú közigazgatás hatékony működését. A közigazgatás-történetben ismertek olyan kísérletek, amikor az önkormányzat és a centralizáció elveit igyekeztek összeegyeztetni. A Lex Szapáriana (1891. évi 33. tc.) előkészítése során az adminisztratív centralizáció kérdése merült fel.

13 Az első és a második világháború éveiben sor került az önkormányzati igazgatás mellett az állami, főleg a hadigazdálkodás szerveinek létrehozására — majd az utolsó háborúban —, az autonómiák jogainak csorbítására, az önkormányzati jogok szűkítésére. 1942. évi 22. tc-ben a törvényhatósági és a községi állások államosítása történt meg.

14 A hadműveleti területeken 1944 őszétől hatályba léptek a különleges közigazgatási jogszabályok, s ezek értelmében az önkormányzatok szüneteltek. A polgári közigazgatás tehát bőségesen alkalmazta az önkormányzati jogok szűkítését, s erre elméleti alappal is rendelkeztek. Az 1945. évi önkormányzati újjászervezés során sem kapott egyértelmű támogatást ez a kérdés. Az első főispánok kinevezése alkalmával egy korlátozott 13 Magyar Törvénytár. 1889—1891. évi törvénycikkek. Bp., 1897. 483. old. 14 Uo. 1942. évi törvénycikkek. Bp., 1943. 171-177. old.