Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948

mányzatok is, de bármely magyar állampolgár a Közigazgatási Bírósághoz fordulhatott panaszával. A kerületi közigazgatási bíróságok hatáskörében az okszerű jogvédelem szempontjait kell érvényesíteni. Ide lehet utalni például az árvaszéki határozatok elleni jogorvoslatokat. A tervezet a nemzeti bizottságok megszűnését mondja ki. Azzal érvel, hogy az önkormányzati testületek újjáalakításával a nemzeti bizottságok feladata megszűntnek tekinthető. Érvei között szerepel az is, hogy helyi lakosság közreműködését az önkormányzat hívebben fejezi ki, mint a pártküldöttekből alakult Nemzeti Bizottság. A közigazgatás működését a javaslat személyi vonatkozásban is biztosítja. E tekintetben elsődleges tény a tisztviselők helyes kiválasztása. Az állások betöltését pályázathoz köti, a pályázókat pedig képességvizsgálatnak veti alá. A párt támogatja a közigazgatás felfrissítését, ahová a munkás és paraszt származásúaknak biztosítani kell a bejutást, előzetes tanfolyami kiképzés útján. Elveti, méghozzá jogosan a tíz hétig tartó jegyzői tanfolyamok tervét. Ezt komolytalannak tartja, mert ez az idő a közigazgatás alapjainak elsajátítására sem elég. Tisztviselők továbbképzését, a gyakorlati közigazgatási szakvizsgát, a segédhivatali tisztviselők részére pedig az általános szakvizsga bevezetését javasolja. A közigazgatási rendtartás keretében ki kell dolgozni a közigazgatási eljárási jogot. A közigazgatási tisztviselők fegyelmi jogáról pedig a kormány rendeleti úton intézkedjék. Az önkormányzati és az állami alkalmazottak fegyelmi ügyei elsőfokon a törvényhatósági bizottság által választott négytagú fegyelmi választmány elé tartozik, melynek elnöke az önkormányzati tisztviselők esetében a törvényhatósági bizottsági elnök, a megyében dolgozó állami tisztviselőknél pedig a főispán. A vádat az önkormányzati tisztviselőknél a tisztifőügyész, az állami alkalmazottaknál az államügyész képviseli. Másodfokon a fegyelmi ügyekben a Legfelsőbb Fegyelmi Bíróság jár el. Ennek elnöke az érdekelt miniszter, a bizottság egy tagját a minisztérium magas állású tisztviselői közül, három tagját pedig a bírák közül küldi ki a Közigazgatási Bíróság. Végül megállapítja a tervezet, hogy a közigazgatási reform kidolgozása, bevezetése huzamosabb időt vesz igénybe. Ezért az az elgondolás, hogy az önkormányzati választásokat össze kell kapcsolni a reform bevezetésével, nem reális. Ugyanis a választásokat nem lehet már elhalasztani. A koalíciós pártokat egyébként is kötelezi a választások megtartására az 1946. június 17-i pártközi megállapodás is. A reformról az a vélemény alakult ki, hogy sokkal nagyobb horderejű annál, hogy csak belügyminiszter foglalkozzék vele. Az előkészítésbe be kell vonni a szakminisztereket, és mivel a reformmunkák általános kormányzati kérdéseket érintenek, azt a miniszterelnök irányítsa. Ezért a miniszterelnökségen alakuljon külön osztály, ahová a tárcák szakelőadóit is szolgálatra beosztják.

171 Amikor a koalíciós küzdelmek felerősödtek, különösen 1947 elejétől, a közigazgatási reform megvalósítását a pártok nem sürgették, de nem is vetették el. Az igazgatás szervezeti kérdéseinek racionalizálása azonban napirenden maradt. A közigazgatási szervezet gyökeres átalakítására 1950-ig nem került sor. A kormányzat ezzel sem kívánta nehezíteni az újjáépítés és az átalakulás rendkívül bonyolult és nehéz feladatát. A legszükségesebb szervezeti változtatásokat, a demokratikus elvek érvényesítését természetesen végrehajtották. A kormányrendeletek a szervezetében ugyan nem, de tartalmá171 Vö. kisgazdapárti programtervezet uo.