Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948

ahol 1848—1849, illetve a kiegyezés kori államvezetők n evelkedtek, első ízben mint közgyűlési tagok, majd tiszteletbeli tisztviselők, illetve megyei önkormányzati funkcionáriusok. A nyugati demokráciák kiemelkedő államférfiai közül sokan mint vidéki városok polgármesterei kezdték pályájukat. A szervezeti reform kapcsán kifejti a tervezet, hogy más pártok a közigazgatás területi tagozódását meg akarják változtatni. A megyék és a járások megszüntetése — illetve átszervezése 7—8 közigazgatási kerületre — helytelen intézkedés lenne. A párt a megyei és járási rendszer fenntartása mellett áll ki. Érve, mely szerint a múlt vidéki közigazgatása nem azért működött rosszul, mert azt a vármegye intézte, hanem a vármegyében kialakult szellem, amelyet a tisztviselői kar testesített meg, s amely antidemokratikus jogszabályokat hajtott végre. Ha a jogszabályok demokratikusak, a tisztviselők is demokratikus szellemet testesítenek meg, az önkormányzati közigazgatás a népi érdekeknek megfelelően működik. A közigazgatási ügyek három csoportra oszthatók: az autonómia ügyeire (háztartási ügyek, szabályrendeletek, mezeirendőrség, törvényhatósági utak stb.), az önkormányzati és állami érdeket egyaránt érintő ügyekre (tanügyek, egészségügyek, iparügyek, mezőgazdasági ügyek, közrendészet, szövetkezeti ügyek stb.), állami ügyekre, melyek a település lakosságát csak kihatásaiban érintik (állami adók, beszolgáltatás stb.). Az autonómia ügyeit az önkormányzatra kell bízni, az önkormányzati és az állami szerveket egyaránt érintő ügyeket mindkét szerv intézze, az állami ügyeket azonban kizárólag állami hivatalnak kell bonyolítania. A párt a területi változtatások elől nem zárkózott el mereven. Az életképtelen, kis területű megyék és a túlságosan nagy megyék átrendezésével egyetértett. Egy-egy megyében 200—400 ezer főnyi lakos maradjon, egy-egy járásban pedig legfeljebb 50 ezer fő. A járáshoz legalább 10 község tartozzék. A járási székhely kiválasztásánál a gazdasági és közlekedési adottságokat kell figyelembe venni, azaz legyen a székhely a környék gazdasági és művelődési központja. A községi jogállást kis- és nagyközségekben határozta meg. A község élén a képviselő-testület áll, melynek végrehajtó szerve az elöljáróság. Az elöljáróság tagjainak a községi képviselő-testületi ülésen részt kell venniük, ahol felszólalási joguk van. A községi közigazgatás élén a községi bíró áll, aki mellett a jegyző az ügyvitelt látja el. Ahogy a parasztpárti javaslatban is olvasható, a bírót az érvényes jogszabályok értelmében de facto is a jegyző fölé kell emelni. A községi bírók kiválasztásánál a szakértelemre is figyelemmel kell lenni. A falvaknak arra a rétegére kell támaszkodni, amelynek képviselői az igazgatási gyakorlatban tapasztalatot szereztek. A községi jegyző is választás útján kerül pozíciójába, de az adóügyi jegyző kinevezett állami tisztviselő legyen. A községi jegyzőtől hatásköréből el kell választani az adóügyeket, és ő legyen a pénzügyi közigazgatás alsófokú szerve. A községi önkormányzati adminisztráció alkalmazottait ugyancsak a képviselőtestületi ülésen választják. A kijelölés is a képviselő-testület feladata. A főjegyző marad a kijelölő választmány elnöke, aki ott a szakértelmet képviseli, de a jelölés nem lehet feladata. A tervezet megállapítja, hogy a szabályozás, amely a főszolgabírónak, ill. főjegyzőnek hagyta meg a jelölés jogát, eleve népellenes rendelkezés, mert a képviselőtestületen kívül álló tényező szabja meg a testületnek, kire adja szavazatát. A községi hatáskör lényeges módosítását nem kívánja a tervezet. Kizárólag a kihágási, mezőrendőri és a községi bírósági ügyek körének helyi elintézését bővíti. így a községi