Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)
II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948
nelmi vármegyék felszámolását tartalmazta. Erdei Ferenc elismerte, hogy a vármegye ősi magyar intézmény, melyhez az állampolgárok számos érzelmi szállal kötődnek. Kiemelte, hogy az egy vármegyébe való tartozás tudata népi, nemzeti egységet takar, és az emberek büszkék arra, hogy vasiak, zalaiak, somogyiak, Ipoly mentiek, Sajó vidékiek. A származás tudatának kihangsúlyozása nem a partikularizmust erősíti, hanem az ország etnikumának sokszínűségét, az életmód, a szokások változatos formáit jelzik. Erdei azonban a városmegye keretében is el tudta képzelni az ország népeinek a változatos, az egyes etnikumok fejlődését biztosító sokszínű tevékenységét. Ezért újra kihangsúlyozta, hogy az új közigazgatási egységek kialakításánál a tájra, a gazdasági körzetekre, a nemzetiségi megoszlásra, a kulturális szintre egyaránt tekintettel kell lenni. Erdei szerint a vármegye nem földrajzi, de még csak nem is gazdasági egység, hanem a vármegye több tájból, több gazdasági körzetből áll. Az a tapasztalat, hogy ezeket a tájakat és körzeteket a járások nem fogják át, mert az ország 151 járásának kialakítása még a polgári korszak kezdetén történt, és a járási rendszerben változás 1945-ig csak csekély mértékben ment végbe. A közigazgatási járások kialakításánál a döntő szempontot a polgári közigazgatás érdekei szabták meg, amelyek azonban kevésbé voltak tekintettel a terület gazdasági, társadalmi, kulturális érdekeire, s legfeljebb a népesség számát, a nemzetiségi összetételt vette figyelembe. 1876-ban, amikor Fejér vármegye öt közigazgatási járását megalkották, lényegében a fenti szempontokat vették alapul. így került az egykori bicskei járás székhelye Válba, amely a köz- és vasútaktól távol esett, vagy ilyen szempontok szerint jártak el a sárbogárdi és az adonyi járások megalkotása során is. Ezeknél azonban meg kell jegyezni, hogy bár a járási székhelyek vasút mentén feküdtek, de vasúti összeköttetése a székhelyközségnek a járás beosztott helységeivel (négy-öt község kivételével) nem volt kedvező. A másik két járási székhely kijelölése (Székesfehérvár és Mór) azonban megfelelőnek bizonyult. Nemzetiségi szempontú járási szervezet volt a móri, ahol német, a váli járás, ahol szlovák, német, délszláv, azután az adonyi, ahol német, délszláv nemzetiségű lakosság élt a magyarság mellett. A járási székhelyeken nem is lehetett összpontosítani az igazgatási szerveket. Sok járási székhelyen nem volt adóhivatal, másutt székelt a járásbíróság, nem volt középfokú tanintézet. A Fejér megyei Válban székelt például a főszolgabírói hivatal, de az adóhivatal, a járásbíróság, a polgári iskola Bicskén volt; amelynek kedvezőbb a földrajzi fekvése, s egyben közúti és vasúti kereszteződések csomópontja is. Erdei Ferenc élesen reagált Egyed István azon felvetésére, mely szerint az önkormányzati választásokat a közigazgatási reform megvalósítása nélkül is eredményesen lehet megtartani. Erdei hangsúlyozta, hogy a reform megvalósítása nélkül az önkormányzati választások az 1944 előtti polgári közigazgatás véglegesítését eredményeznék. Ezért szükséges, hogy a két intézkedés szinte egyidőben menjen végbe. Ha csak önkormányzati választást tartanak, azzal megszűnik a közigazgatás provizórikus jellege is, és a polgári szervezetű közigazgatás stabilizálódik. Ugyanakkor a reform magával hozza a demokratikus népi közigazgatást. 163 Egyed szerint a vármegye fenntartása a biztosíték 163 Egyed István: A magyar közigazgatás demokratikus reformja. Kfran Szemle, 1945. 1. sz., és Demokrácia és közigazgatás. Wrosi Szemle, 1946. 1. sz.
